Nem kell belvízre számítani
Fotó: illusztráció - Kverneland
Mintegy 120-150 milliméter csapadékhiányról számolt be Terjék László mezőgazdasági egyéni vállalkozó, amikor a szántóföldi növénytermesztés helyzetéről kérdeztük. A szakember elmondta, hogy az őszi vetésű kultúrák nem tudtak megbokrosodni, a növények fejlettsége nem megfelelő, s több helyen olyan kevés repce kelt ki, hogy nem is érdemes meghagyni. A jelenleg is fennálló szárazság pedig a soron következő műtrágyaszórásnak sem kedvez.
– A leggyakrabban használt szilárd műtrágyák megfelelő hasznosulásához bemosó csapadék szükséges, különben akár negyven százalékuk is kárba vész – mondta el Terjék László. Ezért a gazdák gyomfésűvel próbálják a talajba juttatni a kiszórt anyagot, így emellett az apró gyomokat is eltávolítják.
– A kalászosok esetében a termelők már áttértek az őszi vetésekre, mivel a tavaszi vetés az utóbbi évek csapadékhiánya miatt kevésbé biztonságos. A lucerna és a zab azonban ilyenkor kerül a talajba, amelyeket április elején a kapásnövények követnek. A napokban történnek a talajelőkészületek, a talajkipárolgás csökkentése végett több helyen simító talajműveléseket végeznek.
A szakember szerint azonban belvízre egyelőre nem kell számítani, a jelentősen kiszáradt talajok a nagyobb mennyiségű csapadékot is elbírják.
K. G.