A Szent István Templom hírei
1. Előkészítő tanfolyamot szerveznek azoknak a felnőtteknek, akik nincsenek megkeresztelve, nem voltak elsőáldozók, nem bérmálkoztak. Érdeklődni és jelentkezni lehet a plébánián.
2. A következő időszakban hétköznap a szentmisék kezdete előtt negyed órával, vasárnaponként pedig fél órával lesz gyónási lehetőség.
3. Az adóhatóság ebben az évben is elkészíti az adóbevallást, de a személyi jövedelemadó 2x1 százalékáról mindenkinek rendelkezni kell. Kérik, hogy a katolikus egyházat és valamelyik karitatív szervezetet, alapítványt támogassák adójuk 2x1 százalékával. Ezen felajánlásukat akár az ügyfélkapun keresztül, akár a postai levél által is megtehetik.
4. Japán szimfonikus zenekar tart koncertet a templomban március 21-én, csütörtökön este 6 órakor.