Kultúra 2019. március 2. 19:00

Lássunk másképp! - videóval

Képgaléria
Kettős ünnepe volt Bencsik László fotósnak február 28-án, a Móra Ferenc Művelődési Központban. Ezen a napon volt 30. születésnapja, és az első önálló tárlata nyílt meg. A kiállításmegnyitón elsőként a Móra Ferenc Gimnázium Mozgásszínháza tartott izgalmas bemutatót, majd az intézmény vezetője, Kovács-Csonka Szilvia ajánlotta a március 18-áig látogatható alkotásokat az érdeklődők figyelmébe.

A kiállított fotók alkotója nagyon szűkszavúan nyilatkozott önmagáról. Azt azért elárulta, hogy a fotózást egyszerű kisgéppel kezdte 2016 körül, de azóta minden szabadidejét erre szánja. A kiállítás anyagát két év terméséből, mintegy 2000 képből válogatta ki. Mindent lencsevégre kap, ami megragadja a fantáziáját, legyen az egy leejtett virág, kisebb vagy nagyobb, akár romos épület, utcarészlet. Beállított képeket, portrékat nem szívesen készít. A fotómesterséget autodidakta módon fejleszti, ahogy fogalmazott, megy a maga feje után. Nincs mestere, példaképe, de azért jólesik számára, ha elismerést, biztató szavakat hall fotós kollégáitól.

s. r.

Videó: László István
 

Kövessen minket a Facebookon is!