Általános iskolai beiratkozás
A beiratkozás időpontját a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatala a járás valamennyi településére egységesen határozta meg:
Április 11., csütörtök: 8 és 19 óra között,
Április 12., péntek: 8 és 19 óra között.
A szülő, gondviselő köteles beíratni gyermekét abba az általános iskolába, amelynek körzetébe lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye alapján tartozik – a kötelező felvételt biztosító iskolába -, illetve a választott intézménybe.
A beíratáshoz szükség van:
- a szülők (gondviselő) személyazonosító igazolványára,
- a szülők (gondviselő) lakcímét igazoló hatósági igazolványra,
- a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványra (lakcímkártya)
- az iskolaérettségi igazolásra, (óvodai szakvélemény, vagy a Szakértői Bizottság szakértői véleménye az iskolaérettségről, sajátos nevelési igény megállapításáról)
Az iskola a gyermek születési anyakönyvi kivonatát is kérheti.
Célszerű beíratáskor a gyermekre vonatkozó (esetleges betegségeit igazoló, illetve különleges gondozásra, gondoskodásra jogosító igazolások) dokumentumokat is bemutatni.
Az általános iskola a felvételi körzetében lakóhellyel rendelkező tanköteles tanulót köteles felvenni. A felvételről, az iskolák 2019. május 3-ig kötelesek dönteni és azt követően a szülőket értesíteni. Az alábbi linken megtalálható az iskolai körzetek kijelöléséről szóló tájékoztató:
http://bkmkh.hu/hatosagi_es_igazsagugyi_osztaly/oktatas_igazgatas/
A felvételi kérelem elutasítása esetén a szülők felülbírálati kérelemmel élhetnek. A felülbírálati kérelmet a felvételt elutasító – intézmény igazgatójának kell benyújtani:
- az állami fenntartású iskola esetében: az illetékes Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatójának,
- a nem állami fenntartású intézmény esetében: az intézmény fenntartójának címezve,
az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül.
Amennyiben az elutasító döntés véglegessé válik, az azt követő öt napon belül a szülő köteles gyermekét a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára beíratni.
A beíratás elmulasztását a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja szabálysértésnek minősíti, és a 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 11. § (1) bekezdése alapján 150. 000 Ft-ig terjedő pénzpírsággal rendeli büntetni.