Kultúra 2019. március 16. 10:00

Elindult újra a Helyismereti vetélkedő

Elindult újra a Helyismereti vetélkedő
A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárral karöltve idén is megszervezte a már jól bejáratott, diákok és pedagógusok nagy kedvencét, a Helyismereti vetélkedőt. A mostani műveltségi megmérettetés immáron a 15. a sorban. Samu Csillát, az intézmény múzeumpedagógusát kérdezte lapunk a részletekről.

Fotó: archív

– Mivel a 2019-es évet a város vezetése Móra Emlékévvé nyilvánította, így kézenfekvő volt a próbatétel témaválasztása is. Móra Ferenc és az ő Félegyházája címmel hirdettük meg a kihívást február végén. A jelentkezési határidő március 4-e volt. A feladatlapokat az iskolák március 11-én kapták meg. Háromfős csapatok jelentkezését vártuk. Az előző évekhez képest kimagasló létszámú indulószámmal kezdődik a megmérettetés, ugyanis az 5-6. osztályosok közül 74, a 7-8. osztályosok közül 41, a középiskolások korcsoportjában pedig 49 csapat adta le az igényét a játékhoz való csatlakozáshoz. Mint minden évben, most is általános műveltségi kérdések és a felsorolt szakirodalomból fellelhető anyagokat kell prezentálniuk a versenylapokon. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az első hat csapat egy budapesti kiránduláson vehet részt, illetve a korosztályos győztesek a Városalapítók Napi rendezvénysorozaton belül ajándékot és oklevelet kapnak majd – mondta el a múzeumpedagógus.

V. B.  




 

Kövessen minket a Facebookon is!