Visszatekintés a múltba

Nem is olyan régen, szüleink és nagyszüleink idejében még az volt a természetes, hogy a család számára szükséges ennivalót háztáji jószágnevelésből és a konyhakertben megtermelt zöldségekből, gyümölcsökből biztosították. Ma, talán idő hiányában, vagy kényelemből kihalóban van az efféle életmód, pedig a saját magunk által előállított élelmiszerek íze utánozhatatlan, s igazán jó minőségű és egészséges termékeket ipari körülmények között nem is lehet előállítani. Ezt felismerve, Kollár László, a Huszka József Hagyományőrző Egyesület révén egy tanyalátogatással támogatta a József Attila Általános Iskola hungarikum pályázaton való részvételét.

Hét kilométerre a várostól, hosszú földúton jutottunk el Ficzkó Juhász Zoltánékhoz, akik egy hagyományos módon kialakított és berendezett tanyán, a Csanyi úti tanyavilágban élnek. Szabadtűzön sült kenyérlángos illata fogadta a József Attila Általános Iskola ideérkező 7. A osztályát, akik bekapcsolódva a készítésbe, maguk is nyújtották, szaggatták a tésztát.

A diákokat a házigazda vezette végig, ahol a múzeumszerűen berendezett ház, benne a tisztaszobával és a kemencével, a hagyományos bútorok, a sparhelt és a mosdótál mind a múltat idézte. Sétánk során Zoltántól azt is megtudtuk, hogy miként került kapcsolatba ezzel az életmóddal.

– Belső indíttatásból, az őseink iránti tisztelet, szeretet, a hagyományok, a magyarság és a nemzeti öntudat iránti elhivatottságból választottuk ezt az életformát. Már a dédnagyszüleim is itt éltek és gazdálkodtak ezen a környéken, s innen nem messze, 1884-ben építették meg az ősi birtokot – idézte fel Zoltán.

– Mindig is szerettem volna tanyára menni, s végül én is itt találtam meg az otthonomat. A tanya nagyon rossz állapotban volt, amikor tíz éve megvásároltam, de az évek hosszú, kitartó munkája meghozta a gyümölcsét. A berendezési tárgyakat vásárokban, használtcikk kereskedőktől, többéves gyűjtőmunka árán szereztük be. S bár párommal, Tündével mindketten a városban dolgozunk, már nem mennénk vissza lakni. A konyhakertben megtermeljük a kenyér mellé valót, a krumplit, hagymát, zöldségeket, a tanya másik felén pedig jószágot tartunk. A birkák szaporulatából megvesszük a hízót, azt levágjuk, de van baromfi is, amit részben saját részre tartunk, részben pedig eladjuk. A szabadtartású csirkének egészen más tojása, vagy húsa van, s akkor is megéri vele vesződni, ha néha nagy árat fizetünk érte, mert bizony sokat küszködünk a rókával.

Mi azt valljuk, hogy részei, nem pedig urai vagyuk a természetnek. Elfogadjuk, hogy a teremtő feladatokat állít elénk, s alkalmazkodva hozzájuk, megoldjuk azokat. A róka ellen kerítést építünk, és éjszakára becsukjuk a jószágot.

Aki kint él a természetben, annak megváltozik az életszemlélete. Bár a tanyavilágot is utolérte a fejlődés, de a modern kor technikájával fejet lehet hajtani a múlt előtt. Mi próbálunk az elődeink életformájából meríteni, mert ők még nem a pazarló fogyasztói társadalmat képviselték. A régiek aszerint éltek, hogy ami nem jó a földnek, az jó a jószágnak, ami nem jó a jószágnak az jó a tűznek, ami meg egyiknek sem jó, az meg majd jó lesz valamire.

Itt is van internet, s az infrastruktúrának köszönhetően ugyanazt a komfortot tudjuk biztosítani, mint a városban. Viszont sokkal nagyobb a nyugalom, s mióta itt élünk nem hiányzik a tévé, s az a globalizált rendszer, ami a mai ember életének meghatározója. Nem lógunk az okostelefon, sőt a számos ház körüli tennivaló mellett nem is jutna rá idő. Inkább, ha tehetem, nagyokat sétálok, mert nagyon szeretem ezt a környéket.

Nem hiányzott az okostelefon a diákoknak sem. Miután rácsodálkozva végigjárták a helységeket, s vizet húztak fel az ásott kútból, a tyúkudvar kerítésén könyökölve hol a hangoskodó baromfikat, hol pedig a juhokat figyelték. Ezt követően pedig a hagyományőrzés jegyében felállított pásztor és betyáröltözet köré ülve meghallgatták a hírhedt Rózsa Sándor élethistóriáját.

– A 23 tanuló közül van olyan, aki most van először tanyán, s annak ellenére, hogy kamaszodnak, nyitottak, elfogadóak és igénylik az ilyen jellegű elfoglaltságokat – mondta Héderné Kiss Brigitta osztályfőnök. – A hagyományőrzést át kell adnunk, s nekünk pedagógusoknak a gyerekeket nemcsak tanítanunk, hanem nevelnünk is kell. S ha most megnézzük, csak egy-két gyereknél van okostelefon, de ők is fényképezésre használják – tette hozzá.

S bár visszanéztünk a múltba, nagyon is a jelenben voltunk. Talán a rokkát és a petróleumlámpát már lecserélte a fejlődés modernebb eszközökre, de a természetközeli életmód nem válhat muzeális értékké, azt ma is meg kell élnie mindenkinek.

K. G.

Fotó: Nemes Imre