Zöld oldal – Tavasz a városban – az élet utat tör magának
A márciusi hosszú hétvégén sokan döntöttek úgy Félegyházán, hogy a szabadban, kertészkedve töltik az idejüket. Ezt mutatták a szépen megmetszett fák, cserjék, szőlők, a megkapált, elgereblyézett virágoskertek, a kitisztított gyepek. Öröm volt látni, ahogy egymásra hangolódott ember és természet, és, hogy milyen széppé tudják így közösen tenni a környezetünket. A virágok tették a dolgukat és virágba borultak, az emberek pedig jó gazdaként művelték a rájuk bízottakat.
A városi zöldfelületek tennivalóit – az azokon elvégzett és elvégzésre váró feladatokat – szemlélve számos szebbnél-szebb, kedves arcát mutatta meg a város. Értékeinket látva gyakran merül fel a gondolat: sokszor nem is igazán tudunk róluk. Pedig az is tudatos döntés, hogy hiányaink, vagy értékeink mentén élünk. Némiképp szégyenkezve osztok meg néhány számomra szép üzenetű fotót: tudom ez csepp a tengerben, ettől sokkal több van itt. Mindenesetre reménykedem benne, hogy lesznek, akiket elindít: keresni az értékeket.
Ez a csinos szellőrózsa egy ritka apró tavaszi hagymás növény. Az évelőkertészetek nem foglalkoznak vele, mert cserépben nem tudják megnevelni: valahogy mindig eltűnik. Ebben a móravárosi kertben a burkolat hézagaiban megtelepedve vidáman virul.
A Nefelejcs utcában lévő néhány idős mandulafa láthatóan jól érzi magát a szépen gondozott útmenti zöldsávban. Ezek a fák a Balaton felvidéken is megállnák a helyüket, mi is méltán lehetünk büszkék rájuk.
Bájos előkert a Diófa utcában, aranyvessző fácskával és sok szép színes jácinttal, ez utóbbi jól láthatóan gyűjtemény. A nőnapi virágok kiültetve kedves tavaszi díszei lehetnek az előkerteknek.
A Móra gimnázium előkertjében az egyik legkorábban virágzó tavaszi növény, a télen is zöld levelű, rózsaszín virágú bőrlevél olyan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A városban sok helyen található bíbor vagy fehér színű virágú liliomfa. Ezen láthatóan rengeteg bimbóból kezd kibomlani a fehér virágfelhő. Egy-két héten belül a sok virágtól már nem fog látszódni az épület.
A törpemandula ma már ritka a városokban. Néhány éve a természetben előforduló példányait, élőhelyeit védelem alá helyezték, az alapfaj nem szaporítható, így kereskedelemben nehéz hozzájutni.
Ez az előkert nyáron egy hangulatos szőlőlugas, tavasszal viszont különleges tavaszi hagymás virágmezőt rejt. Sok-sok évi munka eredménye számos ritkán látható – mint pl. a halványkék puskin csillagvirág, vagy az égkék szellőrózsa – virág mellett az apró virágú keleti jácint, vagy a sok nemes jácint és tulipánfajta némelyikével beültetett kiskert.
Több kertben lehetett szorgoskodó kertészt látni, vagy beszélgető emberrel találkozni. Volt, aki elmondta, hogy búját-baját, szomorúságát kerti bíbelődés közben a virágoknak mondja el. Gyaníthatóan sok-sok ember testi-lelki egészségét őrzi a kiskert, másokat pedig felüdít, miközben gyönyörködtet. Ez is lehet arca egy településnek.
A csekély fotózási készség és a megszabott rendelkezésre álló hely korlátok közé zárja sok érték megosztását, de található még utca különleges bíborszínű ibolyák tömegével, sárga salátaboglárka mezőkkel, nagyvonalú színpompával beültetett virágkaspókkal. Számos szépséges csodával.
Nagy Ágnes
városi főkertész