Sport 2019. március 21. 18:00

Eseménydús hétvége a Koppányoknál

Képgaléria
Eseménydús hétvége a Koppányoknál
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület életében gyakoriak az eseménydús, mozgalmas hétvégék, így a március közepi sem volt ez alól kivétel.

Március 15-én, részt vettek az 1848-as Forradalom és Szabadságharc emlékére megrendezett városi megemlékezésen. A művelődési központban tartott ünnepi műsor után, a fáklyás felvonulást követően, elhelyezték az emlékezés és tisztelet koszorúját a Szent Benedek Gimnázium kertjében található Petőfi-szobornál.


Március 16-án a Koppány csapat két versenyen vett részt, Pálmonostorán és Kunszentmiklóson képviselték Kiskunfélegyházát. Pálmonostorán a Huszka József Hagyományőrző Egyesület Íjász Tagozatának öröm íjászversenyén jártak, ahol ketten képviselték a csapatot. Az időjárás az esőtől megkímélte a versenyzőket, de az erős széltől sajnos nem. Ennek ellenére jó edzés volt, szép eredmények születtek. Kitartóan, makacsul dacoltak a széllel szemben a résztvevő íjászok. Balanyi Sándor az új íjával, a középmezőnyben a 12. helyezést érte el, Bicskeiné Csányi Mária a rendezők adminisztrációs hibája miatt, a megszerzett 4. hely helyett, az 5. helyre rangsorolódott.

Kunszentmiklóson a Koppányok másik válogatottja versenyzett, a XXXVI. Verseny a Vándorzászlóért című megmérettetésen. Az eseményt ezúttal teremben rendezték a kiszámíthatatlan időjárás miatt, itt öten versenyeztek a Turul Koppány Íjászok. Nagyszerű szervezés, és távolra kihelyezett célok jellemezték a találkozót, ahol a sok indulóból a Koppányoknak is jutott 3 érem. Ifj. Fetter Tamás pusztai íjjal 3. lett, Fetterné Nagy Tünde 14., míg Boldog Bence a 26. helyezést érte el. Vadászreflex íjjal lövő Koppányok közül Kövecses Zsuzsa és Tamáskovics Gyula kiváló teljesítményeikkel, mindketten az első helyen végeztek a versenyben.


Március 17-én Százhalombattára utaztak a Battai Íjászok és a Parkvárosi Vadászok közös szervezésében megtartott kvalifikációs versenyre felkészítő versenyen. A Százhalombattai Szabadidőközpont sportcsarnokában alakították ki a pályát, ahol többségében vadászreflex íjjal lövő íjászok vettek részt. Ezen a versenyen Dinnyés Gyula nagyszerű, 94 %-os teljesítménnyel, 568 ponttal a 2. helyen végzett, Kis Mónika 74%-os eredménye és 461 pontja ezúttal az 5. helyre volt elég.

A Koppányok március 17-i mérlege szerint 12 versenyen, 68 indulóval, 18 aranyérmet, 7 ezüstérmet és 5 bronzérmet gyűjtöttek.

Kis Mónika
 

Kövessen minket a Facebookon is!