Sport 2019. március 25. 11:00

Alapszakasz-győztes formában az Astra

Képgaléria
Alapszakasz-győztes formában az Astra
Tovább nyújtotta veretlenségi szériáját a női futsal NB I. alapszakaszának listavezetője, az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a 21. fordulóból előrehozott mérkőzésen a bajnoki címvédő Hajdúböszörményt győzte le 2-1-re. A vendégek Pádár Anita góljával az első félidő hajrájában kerültek előnybe, de az Astrának Gelb Mónika és Krascsenics Petra találataival sikerült fordítania. A két rivális csapat legutóbbi három összecsapását egyaránt az Astra nyerte, ami bizakodásra adhat okot a rájátszást megelőzően. Az alapszakasz elsőség karnyújtásnyira került az Astrától, ehhez a hátralévő két mérkőzéséből egyet kell megnyernie.

Három körrel az alapszakasz vége előtt értékes tabella béli pozíciókért küzdött meg az Astra és a Hajdúböszörményi TE a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az első helyezetett Astrát előzetesen öt pont választotta el a harmadik Hajdúböszörménytől és egy pont a második Szekszárdtól. Már egy döntetlen is az Astrának kedvezett volna, de mindkét csapat győzelemre játszott, így a kapuk előtt sok helyzet alakult ki.

A félidő hajrájában született meg az első találat, gyors kontrát követően Pádár Anita villant – előnyben a Böszörmény. (0-1)

A gól nem fogta meg az Astrát, viszonylag gyorsan sikerült az egyenlítés Gelb Mónika révén. (1-1)

Mindkét együttes kapusa jó napot fogott ki, nagy védéseket láthatott a publikum. A mérkőzést végül egy gyors akció-összjátékot követően Krascsenics Petra gólja döntötte el 5 perccel a vége előtt. Az Astra 2-1-re nyert és szinte borítékolhatóan megnyerte az alapszakaszt. A várható elsőség könnyebb ellenfelet eredményez a felsőházi rájátszásban. A második és harmadik helyezett Szekszárd és a Hajdúböszörmény egymás ellen vívhatja ki a döntőbe jutást. Az Astra ellenfele a Tolna és a Gyula közül kerülhet ki.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra):

- Sokat tettünk a győzelemért, a regnáló bajnok ellen sohasem egyszerű nyerni. Játékosaim sok meccsel a lábukban fáradtan az utolsó pillanatig küzdöttek, de mindkét csapatot megilleti a dicséret.

 

Női Futsal NB I. 21. ford. 03. 24.

Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC – Hajdúböszörményi TE 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Gelb Mónika 25. p., Krascsenics Petra 35. p. ill. Pádár Anita 19. p.

 

1

 

ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC

16

12

2

2

76

39

37

38

4.4

2

 

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

16

10

4

2

54

21

33

34

4.1

3

 

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

16

9

3

4

60

32

28

30

4.2

4

 

WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS

16

5

5

6

49

53

-4

20

3.7

5

 

GYULAI AMAZONOK

15

4

4

7

56

66

-10

16

4

6

 

MISKOLCI VÉNUSZ

16

3

1

12

39

94

-55

10

3.6

7

 

TFSE 

15

1

3

11

35

64

-29

6

3.8

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!