Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás
410-192 arányban elfogadta az Európai Parlament az óraátállítás, vagyis a téli-nyári időszámítás megszüntetését célzó határozatot, amelynek végrehajtására 2021-ig adtak időt a tagállamoknak.
A szavazás még nem jelenti, hogy a kérdést véglegesen eldöntötték, hiszen előbb az Európai Tanácsnak és a tagállamoknak is el kell fogadnia azt, de ez alapján fogják a továbbiakat a tagállamokkal megvitatni, ami alapján végleges formát ölt majd az erről rendelkező törvény.
Az Európai Bizottság már korábban zöld utat adott a finnek által benyújtott kezdeményezésnek, amit továbbítottak is az EP-nek. A parlamenti képviselők a hét eleji ülésen végül úgy döntöttek, hogy továbbengedik a javaslatot, és következő körben a nemzeti kormányokkal egyeztetnek arról, hogyan és milyen feltételekkel lehetne a váltást végrehajtani.
Most tehát a nemzeti kormányokon van a sor, akiknek 2021-ig adott időt az EP arra, hogy saját hatáskörben rendezzék a kérdést. Azoknak, akik a nyári számítást választják, 2021 márciusában kell utoljára átállítani az óráikat, akik viszont örökös téli időszámítást akarnak, azoknak 2021 októberében. Az EP egyébként az örökös nyári időt támogatja.
A képviselők egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és a bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.
Ha a bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egy éves halasztását javasolhatja, fogalmaz az elfogadott szöveg.