Sport 2019. március 27. 09:00

Egy mérkőzés, két győzelem

Egy mérkőzés, két győzelem
A 3. fordulóval folytatódott a regionális leány serdülő bajnokság alapszakasza, amelynek délkeleti régiójában a FTSI a HSA Bombázókat és a Szolnoki SC/B-t fogadta. Előbbi nem érkezett meg a találkozóra, így az összecsapást játék nélkül az FTSI nyerte, míg a Szolnok ellen ugyancsak félegyházi siker született. Fekete-Seres Ildikó és Bokányi Rita által edzett csapat 76-60-ra nyert.

Beszámoló:

Nem volt számunkra ismeretlen az ellenfél, a szezonban már többször is szoros játszottunk velük.

Nagyon koncentráltan kezdtük a játékot, védekezésben labdákat szereztünk, amiből gyors kosarakat dobtunk. Az első percekben megnyugtató előnyre tettünk szert, amit a második negyedben is sikerült növelni. A játékunk szinte végig stabil volt, a harmadik játékrészben volt egy kis hullámvölgyünk, de ez sem billentette ki a lányokat, lendületes lefutásokkal tudtuk megtartatni az előnyünket. Pontjaink nagy százalékát ezeknek köszönhetjük, a nagy iram ellenére tudtunk fontos helyzetekben jó döntéseket hozni. Kevés hibával, sok passzal igazi csapatként játszottunk végig.

Jó volt egy jó hangulatú hazai mérkőzést játszani, köszönjük a szülőknek a támogatást!

 

Regionális leány serdülő bajnokság, Alapszakasz II., 3. forduló, Dél-keleti régió "B" csoport

FTSI - HSA Bombázók 20:0

FTSI - Szolnoki SC/B 76:60 (18:8, 29:15, 14:25, 15:12)

FTSI: Csányi Bernadett: 14, Kőfalvi Dorottya: 13, Ladányi Dorina: 13, Romhányi Kitti: 10, Szabó Zita: 6, Téglás Tamara: 6, Hevér Réka: 4, Szondi Boglárka: 4, Kovács Nikolett: 4, Rádi Boglárka: 2, Retkes Léna, Berta Szinti

Edzők: Ildi Fekete-Seres, Bokányi Rita

 

Kép, információ: Bokányi Rita

 

Kövessen minket a Facebookon is!