Ismét Koppány-aranyak és ezüstök születtek
Az egyik csoport Délegyházára látogatott Szeibert Imre vezetésével. A versenyt a régi kavicsbánya területén és az 1-es tó partszakaszán, csodálatos időben, gyönyörű környezetben szervezte meg a Délegyháza Faluszépítő Egyesület Íjász Tagozata. A versenyre jellemző volt a jó hangulat, a Koppányok a kedves csapattársakkal nagyon jól érezték magunkat. A mintegy 200 versenyzőt számláló megmérettetésen a következő eredmények születtek:
Modern pusztai íj kategóriában: Zoboki Botond 1., ifj. Fetter Tamás 1., Szeibert Imre 6., Fetterné Nagy Tünde pedig 12., helyezést érte el.
A második csoport Erdélybe, Temesvárra utaztak, ahol a TM Archery szervezésében, a Banu Sportcsarnokban egy igen technikás és nehéz versenyen küzdöttek a Koppányok. Jellemző volt, hogy a célokat a terem adta lehetőségekhez képest legtávolabbra helyezték ki, és nem ritkán nagyon apró célzónába kellett a lövéseket leadni. A kihívásokkal teli versenyt, nagyszerűen bonyolították le a román egyesület tagjai. Ez a megmérettetés egy többfordulós sorozat, a Circuitul de iarnă Indoor elnevezésű sorozat záró találkozója is volt egyben.
Az utolsó forduló eredményei:
Modern pusztai íj kategórában: Sárkány Szabina és Bicskeiné Csányi Mária 1. lett, Csankovszki Anna és Csányi József a 2. helyezést érte el, Balanyi Sándor pedig a 8. helyen végzett a nehéz versenyben.
A Circuitul de iarnă Indoor versenysorozat összesített eredményei:
Vadászreflex íj kategórában: Kis Mónika 2., helyezést ért el.
Modern pusztai íj kategóriában: Sárkány Szabina 1, Csankovszki Anna 2. helyen végeztek, a többi érintett eredményéről nincs információnk.
Kis Mónika