Hirdets
Helyi hírek 2019. április 14. 07:30

Aki(k)től a harang szól - videóval

Képgaléria
Egy világhírű regény címe – E. Hemingway: Akiért a harang szól – juttatta eszembe, hogy valaki meg is szólaltatta azt a harangot valakiért… Ezek a megszólaltató valakik közöttünk is itt éltek, élnek. Dr. Bábel Balázs érsek a 2004. évi ótemplomi harangszenteléskor a hűségnek jelképeként nevezte őket. Félegyháza ezen jelképeinek szeretnék emléket állítani a ma élők és a jövő nemzedékei számára. Forrásul a megtalált írásos dokumentumok és a visszaemlékezések szolgálnak. Jelen sorok szereplői több évtizeden át harangoztak, de voltak, vannak közöttük apáról fiúra szálló évszázados családi jelképek.   


Vezető fotó: Tarjányi Gyula és két ifjú segédje, 1965-ben



Lássuk előbb a város belterületén egykoron működőket.

Nemes István az Ótemplom második harangozója volt 1751 és 1775 között. Arról, hogy mi történt vele, nem maradt fenn írásos anyag.


* * *

– Hiteles dokumentum van 1853-ból arról, hogy Szabó Józsefet 25 éven át, 1873-ban bekövetkezett haláláig alkalmazta a város. A kegyuraság a fiát alkalmasnak találta következő harangozónak, aki azonban 4 év után abbahagyta, népiesen szólva „szögre akasztotta a kötelet”.


* * * 

1882-ben Fekete Jánost találták érdemesnek a posztra. Ő szintén haláláig, 1902-ig harangozott. Fia, ifj. Fekete János már beteg apjának is besegített, így annak elhunyta után szintén családon belül maradt a szolgálat. Őt is a halál választotta el ettől, 1914. október 15-én.


* * *

Kurucz József 1919 januárjától 1945 végéig szólaltatta meg az Ótemplom harangjait. További sorsáról nem tudunk.


* * *

Az Újtemplomban 1940-ben véglegesítették Tarjányi Istvánt sekrestyés-harangozói munkakörben. 22 esztendei példás templomszolgálat után, 1962-ben vonult nyugdíjba.


* * *

Tarjányi Gábor bácsi 1946-tól a legnehezebb „padláslesöprős” időkben is helytállt. Ő volt az utolsó harangozó, aki az Ótemplom közelében álló harangozóházban lakott. Sudár alakjára már a mai 60 éven felüli korosztály is emlékezhet. Szolgálatának az 1964 karácsonyán bekövetkezett halála vetett véget.


Tarjányi Gábor


* * *

Az Újtemplomban, 1962 januárjában – a próbaidő letelte után – véglegesítették hivatalában Takács Mihály sekrestyés-harangozót, aki a 2000. évi nyugdíjba vonulásakor városi legenda volt. Jellegzetes köpcös alakja, nyugodt járása, ahogy biciklivel hozza-viszi hol a gázpalackot, hol a fűtőolajat, a mai fiatalok emlékébe is bevésődött, mint gyerekkoruk „tartozéka”.


Takács Mihály



* * *

1965-ben, az Ótemplom is új harangozót választott Tarjányi Gyula személyében. Jókedvű ember volt, aki a nyúltenyésztők körében is közismert volt. Mosolygós arcára bizonyára ma is sokan emlékeznek. Őt 27 évi szolgálat után a halál választotta el szeretett hívatásától.


Tarjányi Gyula


* * *

A felsorolásból nem hagyhatom ki az Ótemplom mai gondnokát, harangozóját, Kis Zoltánt, aki 2002 óta már 17 év tapasztalattal bír. Kívánjuk neki, hogy még nagyon sokáig bim-bammozzon, és felzárkózzon a nagy elődökhöz.

Kilencük szolgálati ideje (eddig) összesen 232 év, a város újratelepítése óta eltelt 276 évből. Szinte „lefedik” a város történetét.



K  Ü  L  T E  R  Ü  L  E  T


A város külterületén egészen más helyzettel találkozunk, mint a belterületen. Itt ugyanis nem voltak alkalmazott harangozók. Így csak az utóbbi kb. 110 év emlékezeti anyaga áll rendelkezésünkre. Ám ebből figyelemre méltó harangozóegyéniségek bontakoznak ki.

Ne feledjük: külterületen önként vállalt feladatról volt, van szó, napi elköteleződéssel, legtöbbször fizetség nélkül, zivataros történelmi időkben!

Legkorábbi emlék a felsőgalambosi 3. dűlőben álló, 1885 óta működő kis haranghoz kötődik. Első megszólalása óta a vele szemben lévő tanyában lakó Turcsányi családnak szinte életelemévé vált a harangozás. Eleinte a szőlőhegyi csőszökkel közösen harangoztak. Turcsányi Jánosné, sz.: Bense Piroska, férje 1914-ben bekövetkezett halála után vette át a feladatot. Az 1962-ben, 80 évesen elhunyt nagymama olyan húzási technikát kísérletezett ki, majd alkalmazott, hogy a bim-bamból bim-bim-bam lett. Ezt tanította meg a fiának és az unokájának. A nagymama halála után fia, László (sz.:1911) is haláláig, 1986-ig húzta.


Turcsányi László

Ezután ifjabb Turcsányi László (sz.:1938) fogta kezébe a kötelet, amit 2013-ig el sem engedett. Ha a környékbeliek szokatlan időben hallották meg a hangját, tudták, hogy vihar, netán jégeső közeleg. A harangnak ugyanis bizonyítottan a „villámokat megtöröm” típusú hangja van! Turcsányi úr azért engedte ki kezéből a kötelet, mert a szomszéd dűlőben lakó Tóth László gazdálkodó jóvoltából felújították és villamosították a szerkezetet. Hajagos Gyula plébános szentelte újra 2013 június másodikán. Azóta az 1961-ben született fiú, Turcsányi László felügyeli a működést, és ha kell, beavatkozik.


* * *

– A második emlék a szabóhegyi 5. dűlőben, a László-tanyánál álló Szent István haranghoz kapcsolódik, amit 1868-ban öntöttek.


A László-tanyai harang


Eredeti járomszerkezete az „új modor szerint” készült úgynevezett Pozdech-járom, amiből alig pár darab van a városban. László Ferenc (sz.:1979) elmondása szerint már a nagypapa is ebben a tanyában született, 1913-ban. Ez azt jelentheti, hogy a dédszülők már a 19. század végén itt harangozhattak. A családi legendárium ugyanis nem őrizte meg olyan pontosan a kezdeteket, mint a Turcsányi család. Több mint valószínű tehát, hogy a László család Félegyháza második legrégebb óta hivatalban lévő harangozó dinasztiája. Sajnos napjainkban nem szólaltatják meg, de híven őrzik.


László Ferenc



* * *

A harmadik emlék az 1935 körüli évekből való, és városunk díszpolgárához, Ágó Józsefhez fűződik. A sokak által Józsi bácsiként tisztelt későbbi tsz-elnök ezekben az években volt ifjú házas. Tanyát és földet bérelt a Kismindszenti úti volt külső iskola környékén. Vállalkozó kedvű fiatal apa lévén megajánlották neki a környékbeliek, hogy családonként évi egy véka (25-30 liter) búza illetményért harangozgasson az iskolánál lévő kis haranggal. Józsi bácsi elfogadta az ajánlatot. Éveken át a környék megbecsült harangozója volt. A történetet évtizedekkel később egy vadászat alkalmával mesélte el egyik beosztottjának, Szabó Béla (sz.:1945) építésvezetőnek. A ma is a környéken gazdálkodó Papp István (sz.:1944) megerősítette az egy véka fizetség valódiságát, amit szülei meséltek neki. (Megjegyzés: ez a kis harang van a Bugaci Csárdánál.)


* * *


– A negyedik emlék az alpári úti Hoffer-majorból való, a második világháború és az azt követő igen nehéz évekből. A birtokos Hoffer József a háború vége felé odahagyta a birtokát és elmenekült. Ám a majorban volt egy kőkereszt és mellette egy kis harang. Ennek mindennapos megszólaltatója Gubcsi Gáspár volt. Az ott született és felnőtt Szász család élő tagjai (Julianna, sz.:1935, Teréz, sz.:1937, István, sz.:1939) egybehangzóan megerősítették, hogy a 82 éves Gazsi bácsi 1954-ben bekövetkezett haláláig harangozott. Ezután már nem volt gazdája a kis harangnak. Az 1960-as évek közepén egy, a majorba látogató szovjet delegáció érkezése előtt – felsőbb utasításra – traktorra kötött drótkötéllel ledöntötték. A harangnak nyoma veszett, így lett vége a Hoffer-majori harangszónak és a kőkeresztnek.


* * *


– Az ötödik emlék a majsai úti volt külső iskola 1925-ben újraöntött kis harangjához kötődik. 1958-ig az intézménynél volt, sok diák örömére, bánatára figyelmeztetett a tanítás kezdetére és végére. Ekkorra érte el Ménesi Tibor – az igazgatónő Lenke néni új férje –, hogy távolítsák el a harangot az iskolától, mert ki nem állhatta a hangját. Ám ezzel az illető éppen egy kivételes harangozónői pályát indított el. Az történt ugyanis, hogy a szerkezetet az iskolától nem messzire, Ruskó Antalék tanyájához költöztették. Felesége, (Kis Szabó Franciska, sz.:1920) magára vállalta a mindennapos harangozást, amit 37 éven át a környékbeliek nagy-nagy megelégedésére végzett. Azért nem tovább, mert 1995 őszén betegsége miatt Pestre költözött a lányához. A harang elnémult, majd végül 2018-ban a Kiskun Múzeumba került.


Ruskó Antalné, Franciska néni



* * *

– A hatodik-hetedik emlék a „Selymeshegyi gazdaság” megbízásából Szlezák László mester által 1928-ban öntött haranghoz fűződik. Az első dűlőben lakó Dobos Mihály tanyájánál volt 1988 őszéig. Dobos úr évtizedekig húzta, reggel, délben, este, egészen 85 éves koráig. Arról nem szól a fáma, pontosan mióta is volt ő a harangszó gazdája. 1977-ben a szomszéd tanyát megvásárolta egy fiatal házaspár – Kertész Jánosék – akik jó barátságban voltak az „Öregúrral”.


A Kertész-tanyai harang


Halála után, több évig tartó alkudozás, engedélyeztetés végén 1995-ben a Kertész házaspár áttelepíthette a harangot a saját tanyájuk elé. Négy évbe tellett a sajáterős felújítás. 1999. augusztus 19-én, Stein Ernő plébános, kiskunsági főesperes a házaspár 20. házassági évfordulóján végre újraszentelhette a már villamosított harangot. Azóta 20 esztendő múlt el, s a házaspár ma is rendkívüli becsben tartja a harangot is, meg egymást is.


* * *

A húsvétot megelőző 3 napos „csöndben” – amikor „a harangok Rómába mennek” – gondoljunk hálával mindazokra is, „aki(k)től” a sokunk számára oly kedves harangok szólnak.

Szabó-Szűcs József



 

Kövessen minket a Facebookon is!