Sport 2019. április 4. 11:30

U12 fiúk „1”: Hatalmas küzdelemben maradtak az „A” csoportban

U12 fiúk „1”: Hatalmas küzdelemben maradtak az „A” csoportban
Az utolsó előtti fordulót rendezték meg a 2018/19-es szezonban az U12-es kosárlabda bajnokság 7. régiós alsóházának 7. fordulójában, amelynek „A” csoportjában a Félegyházi Térségi Sportiskola csapata Kecskeméten szerepelt. Az FTSI játékosai a házigazdák, illetve a nagykőrösiek ellen léptek parkettre.

Edzői beszámoló, Simon Zoltán:

„Utolsó előtti fordulójához ért az U12-es bajnokság erre a bajnoki évre. Két számunkra jól ismert ellenféllel találkoztunk a hétvégén. Szerettünk volna a csoportban maradni. Kezdésként a kecskeméti fiúkkal játszottunk egy jót. Mint mindig, ezúttal sem volt hiány izgalmakból. Kár az első negyedért, nagy hátrányba kerültünk, amelyet – bár szépen visszajöttünk a mérkőzésbe – már nem tudtunk ledolgozni. A második mérkőzésen – a nagykőrösi, többnyire lányok alkotta csapat ellen – már örömjáték volt a pályán. Az olykor extra jeleneteket a csapatot elkísérő szülők, hozzátartozók vastapssal jutalmazták.”

 

U12 bajnokság, 2018/19, 7. régió

Alsóház, 7. forduló

"A" csoport

Ideje: 2019. március 30., szombat

Helye: Kecskemét, Corvina - Mátyás Király Általános Iskola, Mátyás király krt. 46.

FTSI Fiúk "1" - KKA Jégtörő Mátyás 45 : 51

( 5:20, 18:14, 8:14, 14:3 )

FTSI: Kószó 11, Szabó Z. 10, Farkas 9, Kósa 5, Bán 3, Horváth 3, Kapus 2, Szabó I. 2, Szabó Á.-, László -, Kisjuhász -, Mészáros -, Várkonyi -.

 

Pityke leány - FTSI Fiúk "1" 36 : 66

( 6:12, 10:21, 14:13, 6:20 )

FTSI: Kisjuhász 15, Kapus 8, Bán 7, Szabó Z. 7, Horváth 6, Farkas 6, Kószó 6, László 3, Mészáros 3, Szabó Á. 2, Kósa 2, Szabó I. 1, Várkonyi -.

Fotó: Archív

G. Z.





 

Kövessen minket a Facebookon is!