Közélet 2014. augusztus 15. 13:30 Forrás: palyazatfigyelo.info

2015 a hosszú hétvégék éve lesz

2015 a hosszú hétvégék éve lesz
Jövőre rengeteg hosszú hétvégénk lesz majd, pihenhetünk, utazhatunk, kinek mihez van kedve. Érdekes, hogy ilyenkor több hónappal előtte kell foglalni szállást ha például egy nívós wellness szállodába készülünk, mert nagyon hamar, sokszor az ünnep előtt hónapokkal kirakják a teltház táblát, pedig az árak ilyenkor igen borsosak…

Hét hosszú hétvégével gazdálkodhatunk a jövő évben, tudhattuk meg a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott rendelettervezetből! Már a jövő év elejét is egy kis ajándék pihivel kezdhetjük, kicsit kitolhatjuk az év végi lazítást, ugyanis január 1. csütörtökre esik, így január 2-án sem kell dolgoznunk, vagyis csütörtök, péntek, szombat vasárnap  ejtőzhetünk egy kicsit, aztán ugrás vissza a mókuskerékbe és kezdődhet egy új év telis tele reményekkel.

Március 15. vasárnapra esik, így itt nem lesz extra pihenőnap, de már nem kell sokat várnunk rá, ugyanis mindjárt következik a Húsvét!

Három darab háromnapos hétvége következik, az egymás után eső ünnepek mindegyikén ugyanis 3 napot pihenhetünk otthon. Húsvét természetesen a Húsvét hétfővel egy háromnapos ünnep lesz, amely jövőre április 4-6 közé fog esni. Ezt követi majd a május elseje a munka ünnepe, mely egy pénteki napra fog esni, így ismét egy három napos hosszú hétvégén lazíthatunk.
 

Kövessen minket a Facebookon is!