Szakmák éjszakája a Közgében
Dr. Bánki Horváth Mihálytól, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetőjétől megtudtuk, hogy nem csak a szakmai felkészültséget tartják fontosnak a közgében, hanem a művészeti, szellemi oktatás is legalább annyira fontos számukra. A Magyar Költészet Napja és a Szakmák Éjszakája rendezvények között csak egy nap különbség volt, így az irodalmi témában is jeleskedett a példamutatás. Az osztályok installációkat készítettek Ady Endre életéről, munkásságáról, halálának 100. évfordulójára emlékezve.
Tasi Judit, a Közgé igazgatója a Szakmák Éjszakája eredetéről elmondta, hogy a Múzeumok Éjszakája mintájára indították el a szakképző intézmények azzal a céllal, hogy a laikusok és a diákok is jobban megismerjék az intézményeket és az ott folyó oktatást.
Váradi Dávid az érettségire épülő logisztikai képzésen vesz részt. A Móra Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségi után a szegedi egyetemre nyert sikeres felvételt, de a Közgé kurzusáért átigazolt. Szerinte ugyanis az itt megszerzett logisztikai képesítéssel könnyebben talál majd jólfizető állást.
Balog Bence, a bajai Szent László gimnáziumban érettségizett, majd gyógymasszőr képzettséget szerzett. Az egészségügyi pálya helyett mégis inkább a logisztikai képzést választotta, mert úgy látja, hogy a munkaerőpiacon ezzel a végzettséggel nagyobb sikerekre számíthat.
V. B.