Üzenet az utókornak
Óvodások és iskolások érkeztek először a kor emlékeit megőrző kincsesládához, amit a városháza aulájában állítottak fel. A legkisebbek elsősorban tárgyak elhelyezésében gondolkoztak. Egy számukra fontos, vagy népszerű játék, esetleg egy fotó került a ládikóba.
Az óvodásokat Rosta Ferenc és Balla László alpolgármesterek vezették körbe a városházán. Betekinthettek a polgármester irodájába és ki is próbálhatták a polgármesteri széket is.
A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai is felkeresték a ládikót. Közös fotóval, a mai slágereket tartalmazó CD-vel, illetve újsággal és egy általuk megfogalmazott levéllel készültek, amelyben bemutatták a mai fiatalság mindennapjait és azokat meghatározó dolgokat, kitérvén a jelenkori technikai vívmányaira, a közösségi médiára, vagy éppen az okos telefonokra.
Abban minden jelenlévő egyetértett, hogy a világ rohamosan változik, így 50 év múlva talán egészen másképp élik az emberek az életüket, mint ahogyan 50 évvel ezelőtt is másképp élték.
Az időkapszulába 2019. április 26-áig lehet elrejteni a jelenkor kincseit, alkotásait.
Várható felnyitás: 2069. április.
G. Z.
Fotó: Fantoly Márton