Helyi hírek 2019. április 29. 10:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Tiszaalpáron ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Képgaléria
Tiszaalpáron ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés
Tiszaalpáron tartotta soron következő ülését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése, ahol a jelenlévők – számos térségünket érintő téma mellett – többek között tájékoztatást kaptak a folyamatban lévő, és a már eredményt elért pályázatokról is.

Az április 26-i napirendi pontok ismertetése előtt dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere köszöntötte a jelenlévőket és számolt be a nagyközség jelenéről és jövőjéről. Az ismertető után Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke elemezte a két ülés között eltelt időszak eseményeit, majd ismertette a napirendi pontokat.


A megyei bor útja

A napirendi pontok részletesebb ismertetése során a jelenlévők tájékoztatást kaptak többek között a Danube Wine Route határon átnyúló pályázatban eddig megvalósult rendezvényekről és eredményekről. A projekt célja, hogy a bor és a turizmus kapcsolatát erősítse többek között tematikus borutak kialakításával.

E projekt keretében valósult meg a tavalyi évben az I. Bács-Kiskun Megyei Bormustra és Nyitókonferencia, amely során a legkiválóbb megyei borászok és pincészetek lehetőséget kaptak, hogy megmutathassák a Duna Borrégió kiválóságait. Ez év elejétől térségünk borászainak lehetőségük nyílt egy 10 alkalmas képzésen részt venni, amely során minden alkalommal más-más pincészetet látogattak meg, ahol nagy tekintélyű szakemberektől kaptak hasznos tanácsokat, útmutatást a megyei bor útjáról, lehetőségeiről, irányairól. Az előadássorozaton megismerkedhettek, a legmodernebb és leghatékonyabb marketingeszközökkel, technológiákkal és a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokkal.


Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv

A közgyűlés tagjai tájékoztatást kaptak a Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv előkészítő és javaslattevő fázisairól. A területrendezési tervek a területfejlesztés céljaival összehangolt, egymásra épülő koncepciók, amelyek közvetítik az országos elképzeléseket. Bács-Kiskun Megye Területrendezési Terve meghatározza térségünk jövőbeni arculatát, fejlesztési irányait, tekintettel a fenntartható fejlődésre, valamint a területi, táji, természeti, ökológiai és kulturális adottságokra. A tavalyi évben az előkészítő fázis vizsgálatai véget értek. Jelenleg pedig az úgynevezett javaslattevő tervfázis készül.


Értékőrzés

Az ülésen résztvevők az elmúlt öt év értékőrző tevékenységével is megismerkedhettek. A megyei önkormányzat kiemelten fontos feladatának tartja a hungarikum mozgalmon keresztül az értékek feltárását és megóvását. Az elmúlt években több sikeres pályázat eredményeként rendezvények, kiállítások, megyei versenyek valósultak meg, valamint egy, az értékeket bemutató weboldal és két színes kötet őrzi a megyei kiválóságokat.


A megyei identitás erősítése

Értékeink továbbörökítése kiemelten fontos feladat, mely számos területen – köztük a turisztikában is – markánsan meg tud jelenni. Az ”Érték, Élmény, Egészség megjelenítése közösségi programokban” című projektben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat célul tűzte ki a megyei identitástudat erősítését, az értékek felfedezését, felismerését.

A pályázati forrás lehetőséget ad értékőrök képzésére, mesekönyv, legendárium kiadására, népismereti táborok és sportesemények szervezésére, amelyek mindegyike a közösségi kohézió erősítésével támogatja a helyi és megyei identitástudatot. A hároméves program megteremti azt az alapot, amely segítségével megismerhetőek lesznek a megyénkben élő népcsoportok, történetek, értékek.

A hagyományoknak megfelelően a Barna és Fiai Faiskola Tiszaalpár nagyközségnek is adományozott egy őshonos, magyar fát, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és Tiszaalpár eredményes együttműködésének szimbólumaként, amelyet a közgyűlés tagjai dr. Vancsura Istvánnal közösen ültettek el. Az eseményt színesítette a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános iskola 5. osztályos tanulóinak műsora.
 

Kövessen minket a Facebookon is!