Sport 2019. április 30. 11:00

Három negyedig tartott a lendület

Képgaléria
Három negyedig tartott a lendület
Az erőviszonyok alapján bravúros eredménynek számított volna a Kiskunfélegyházi KC pontszerzése a Nyíregyházi KSE ellen a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjának 24. fordulójában. A KKC az első két negyedben megszorította ellenfelét és csupán az utolsó negyedben maradt alul. A következő mérkőzés már jóval nagyobb téttel bír a KKC számára, hiszen a 10. helyezett Vásárhelyi Kosársulit látja vendégül május 12-én, 16 órától a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Egyúttal ez lesz az utolsó hazai találkozója a félegyházi csapatnak a 2018/19-es szezonban, amely a bajnokságot május 19-én a Szolnoki Olaj KK II. otthonában zárja.

A kilencedik helyezett KKC a harmadik pozícióban lévő a Nyíregyháza KSE-t látta vendégül április 26-án, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

A két csapat közel ellentétes győzelmi-vereség mérleggel várta a találkozót. A vendégek emellett hosszú győzelmi sorozatot görgettek maguk előtt, így mindenképpen jó formának örvendtek. A két együttes legutóbbi találkozása ugyancsak nyíregyházi sikert vetített előre, januárban 92-65-re a nyírségiek nyertek.

Enne ellenére az első negyedben meglepetést okozott a KKC, hiszen 20-18-ra vezetett és a nagyszünetben is mindössze négy pont volt a különbség. A harmadik negyed közepéig még tartotta magát a félegyházi csapat, de 49-52-őt követően kisebb megingás következett, ami lehetőséget teremtett a vendégeknek az ellépésre.

A negyedik negyednek 51-59-es állásról vágtak neki a felek, a KKC játékosai láthatóan elfáradtak és a megfelelő koncentráció is hiányzott már ekkor a sikeres befejezésekhez. A nyíregyháziak végül 61-75-re győztek.  

 

Értékelés:

Laczkó Róbert (vezetőedző, KKC):

Fejlődött a játékunk az utolsó mérkőzéseken, az első félidő kifejezetten jól alakult. Saját tempónkban a vártnál szorosabban tartottuk az ellenfelet. Kreatív, ötletes kosárlabdával rukkoltunk elő. A második félidő végére elfáradtunk, az utolsó negyedben a pályán kívüli dolgok is elvonták a játékosok figyelmét. Bravúr lett volna a pontszerzés, de a Vásárhely ellen nyernünk kell legközelebb. Erre készülünk.

 

Férfi NB II. keleti csoport 24. ford. 04. 26.

Kiskunfélegyházi KC – Sunshine-Nyíregyházi KSE 61-75

(20-18, 13-19, 18-22, 10-16)

 

TABELLA

1.

 

Ceglédi KE

 

20

0.98

39

19

1

2043

1324

GY11

9-0

10-1

5-0

2.

 

Szolnoki Olaj KK II.

 

19

0.95

36

17

2

1922

1342

GY3

8-1

9-1

4-1

3.

 

Sunshine-NYIKSE

 

19

0.89

34

15

4

1660

1321

GY8

9-2

7-2

5-0

4.

 

DEAC Campusfesztivál 2018.

 

18

0.89

32

14

4

1805

1526

V2

7-1

7-3

2-3

5.

 

Békéscsabai KK

 

20

0.75

30

10

10

1647

1627

V1

5-5

5-5

3-2

6.

 

Békési SZSK U23

 

18

0.75

27

9

9

1434

1597

V1

6-5

3-4

3-2

7.

 

DEAC II.

 

20

0.75

30

10

10

1765

1793

V5

5-5

5-5

0-5

8.

 

Mezõberényi KK

 

19

0.68

26

7

12

1459

1605

GY2

4-5

4-7

4-1

9.

 

Kiskunfélegyházi KC

 

19

0.63

24

5

14

1408

1760

V2

4-6

1-9

2-3

10.

 

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

 

19

0.61

23

4

15

1389

1702

V3

3-7

1-9

1-4

11.

 

PRIMA SE II.

 

20

0.60

24

4

16

1457

1830

GY1

3-8

1-8

1-4

12.

 

Gyulai Color KE

 

19

0.53

20

1

18

1360

1922

V14

0-9

1-9

0-5

 

G. Z.

Fotó: G. Z. és N. A. 

Kövessen minket a Facebookon is!