Helyi hírek 2019. április 30. 17:25

50 évig őrzi a megújuló főtér gyermekeink üzenetét - videóval

Képgaléria
Rendhagyó módon egy kincsesládát helyeztek el ünnepélyes keretek között a Zöldváros projekt során a Petőfi-szobor és a Hattyúház közötti területen, április 29-én, hétfőn. A kétmilliárd forintos beruházás építkezésének kezdetét jelképező eseményen jelen volt Csányi József polgármester, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Dallos Gyula miniszteri biztos, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója, Kesztner Andor mély- és vízépítési igazgató, Pintyőke Marcell, a KÉSZ Csoport kommunikációs üzletágvezetője, Rosta Ferenc és Balla László alpolgármesterek, a képviselő-testület tagjai, az önkormányzat tisztségviselői, valamint több száz óvodás, általános iskolás és középiskolás fiatal szüleik, pedagógusaik kíséretében.

Mint az ünnepségen elhangzott, néhány héttel ezelőtt azzal a kérdéssel fordultak a város óvodásai és iskolásai felé, hogy segítsenek a belváros újjászületésének ünnepét emlékezetessé tenni. A városháza aulájában kapott helyet az a kincsesláda, amiben bárki elhelyezhette a jövőnek szóló üzenetét, ajándékát. A tervek szerint ugyanis a most föld alá rejtett tárgyak 50 év múlva felszínre hozva bepillantást engednek az építők és az éppen felcseperedő generáció életébe.

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere mérföldkőnek nevezte a kétmilliárd forintos beruházást. Mint fogalmazott: – Egy álom és cél válhat valóra, amelynek révén szebb, építészeti és erkölcsi értékeiben megújult Félegyházát ajándékozhatunk örökül utódainknak. Rendkívül ritka lehetőség, hogy megélhet az ember egy olyan változást, amely 50 – 100 évre kihatással bír szülővárosát illetően. Még ritkább adomány, ha az ember városvezetőként, polgármesterként ezt a folyamatot irányíthatja, legjobb tudása szerint befolyásolhatja.

Rideg László a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Bács-Kiskun megyének 63 milliárd forint jutott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok megvalósítására, és a megye településeinek pályázatai közül a Félegyházán megvalósuló Zöldváros a legnagyobb összegű projekt. A megyei elnök hozzátette, hogy a második legjelentősebb beruházás is a városnak jutott az 1,4 milliárd forintos ipari park korszerűsítéssel. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és Kiskunfélegyháza városa közötti termékeny kapcsolat további mélyülésének jelképeként az elnök egy megyezászlót helyezett el a ládában.

Pintyőke Marcell a beruházás értékteremtő hatását emelte ki. Mint mondta, a mintegy 200 ezer növény, a három egyedi dísz- illetve szökőkút, a megújult környezet és az alkalmazott fenntartható megoldások – mint például az öntözővíz újrahasznosítása – a jövő iránti kötelesség. A kivitelező képviseletében a kommunikációs vezető leszögezte: a KÉSZ Csoport dolgozói mindent megtesznek, hogy a projekt az elvárt minőségben és határidőben teljesüljön. Mindehhez számítanak a város lakóinak türelmére és megértésére.

Lezsák Sándor a ládában elhelyezett ajándékaival a jövőnek üzent. Az akkori nemzedék hazafias érzéseit mélyítve egyebek mellett az 1956-os forradalom emlékérmét, az 1987-es Lakiteleki találkozónak helyet adó sátor egy darabját, egy „Élni fog a nemzet, ha összetart” jelmondattal ellátott, a Magyar Parlamentet ábrázoló emlékérmet, valamint az örökös talpra állásra buzdító pörgettyűt helyezett el. Arany János sorait idézve: „Valami jellel megjelöld, hogy szállásod volt e föld.” 

Az eseményt a kincsesláda földbe helyezését követően az Art Kingdom táncprodukciója zárta, s ezzel a még épülő teret birtokba is vették a legifjabbak. Az üzenetek és ajándékok pontos lelőhelyéről kincskereső térkép készült, amiből minden résztvevő kapott egy példányt annak reményében, hogy fél évszázad elteltével ugyanitt viszontláthatják egymást. A jelenkor ebbe vetett hitét Csányi József polgármester e szavakkal tolmácsolta kedves üzenet formájában. A szerencsések néhány megsárgult példánnyal talán újra találkozhatnak ötven esztendő múltán…


Kedves Kincsvadász!

Nagyon örülök, hogy Neked és nekem mostantól közös titkunk van! Engedd meg, hogy ennek apropóján a barátomnak tekintselek!

Köszönöm a szüleidnek, pedagógusaidnak, hogy eljuttatták hozzád az üzenetemet, és köszönöm neked, hogy féltett kincsedet elhoztad abba a ládába, amit hamarosan – remélem a jelenlétedben – elrejtünk a föld alatt. Tudom, sokat kell várni, hogy viszontlásd: ötven évet. Szeretném, hogy akkor majd újra találkozzunk!

Addig is kérek tőled még valamit: nézz körül nagyon alaposan Kiskunfélegyházán, ott, ahol most élsz! Jegyezz meg a szívedben minden részletet, amit látsz, hogy 50 év múlva emlékezz rá! Nem tudom pontosan, hogy akkor majd milyen lesz ez a város. De kérlek, féltsd és gyarapítsd majd olyan szeretettel, mint ahogy tesszük ezt mi, akik most, 2019-ben Félegyházát vezetjük!

Fél évszázad nagy idő. Azért küldöm Neked ezt a térképet a kincsedet rejtő láda pontos helyéről, hogy mindig emlékezz rá: Félegyháza hazavár!

Kiskunfélegyháza, 2019. április 29.

Szeretettel barátod:
Csányi József
Kiskunfélegyháza polgármestere

Fotók: Fantoly Márton, Ujvári Sándor
Videó: László István, Tóth Attila


 

Kövessen minket a Facebookon is!