A Kossuthvárosban folytatódnak a fejlesztések
A képviselő a fórumon így fogalmazott: – Úgy érzem, hogy a városrész hangulata jó, köszönhetően az itt élő lakóknak. A városvezetés segítette a fejlesztéseket, a szorgalmas embereknek köszönhetően pedig egyre szépül a környezetünk. Új aszfaltburkolatot kapott a Dessewffy utca, új játszóteret építettünk a víztoronynál, ahol hamarosan a kutyások is önálló parkrészt kapnak, ott fejleszthetik kedvenceik ügyességét, kulturált környezetben találkozhatnak és beszélgethetnek egymással. Ezenkívül megújul a Percel utca, és az óvoda mellett a hajós játszóteret is teljesen felújítjuk. Mindezek a kedvező változások köszönhetőek az itt élőknek is, akik nagyon sokat segítenek, és mindig megosztják ötleteiket, véleményüket – tette hozzá dr. Kiss Ákos Csaba.
A jelenlévők képviselőjüktől és a város vezetőitől azt kérték, hegy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a kertvárosi részben az autósok ne száguldozhassanak, korlátozzák a sebességhatárt. Természetesen a Bercsényi utca áldatlan közlekedési állapota is szóba jött. Volt, aki a zebrák felfestését szorgalmazta, mások a lámpás kereszteződések kialakítását, vagy forgalomlassító szigetek kialakítását tartaná jó megoldásnak. A kerékpárút megépítésének szükségességében teljes volt az egyetértés.
A jelenlévő illetékesek elmondták, hogy a Bercsényi utca közlekedésének megoldásán már régóta dolgoznak. Készülnek a szakértői tervek, valamennyi pályázati lehetőséget megragadnak a beruházás megvalósításához, de addig is az önkormányzat minden áldozatot meghoz a helyzet normalizálása érdekében.
Fotó: Fantoly Márton