Sport 2019. május 5. 09:00

Bronzért küzdöttek a félegyházi dartsosok

Képgaléria
Bronzért küzdöttek a félegyházi dartsosok
A legutóbbi torna sikerélményeitől felbuzdulva önbizalomtól duzzadva vettek részt a kecskeméti III. Hírös Hunok Steel Amatőr versenyen a félegyházi dartsosok május 4-én. A sok gyakorlásnak meglett az eredménye, Horváth Zsolt, Pecz István és Tóth Róbert most is szépen szerepelt. A csoportmérkőzéseket ezúttal is gond nélkül leküzdötték, majd a balszerencsés sorsolásnak köszönhetően Pecz István és Horváth Zsolt egymással játszott a nyolcba jutásért. A mérkőzés jó átlagot hozott, István felülmúlta Zsoltot így az elődöntőért küzdhetett, amit sikeresen abszolvált. Horváth Zsolt eközben a 9. helyen végzett, de ő sem szomorkodhatott, ugyanis övé lett a legmagasabb kiszálló 112-vel. Emellett Tóth Róbert is eljutott a legjobb négyig, ahol a későbbi győztes megállította. A másik elődöntőben Pecz István ugyancsak alulmaradt, így két félegyházi harcolt meg a bronzéremért. A mérkőzés Tóth Róbert győzelmével zárult. Robi emellett a legtöbb 180-as dobásért (2 alkalommal) járó díjat is bezsebelte.

Kép, információ: Tóth Róbert

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!