Sport 2019. május 9. 11:00

U12 Fiúk „1”: győzelemmel zárták az évet

U12 Fiúk „1”: győzelemmel zárták az évet
Utolsó fordulóját játszotta az FTSI U12-es fiú ’1” kosárcsapata a regionális bajnokság alsóházában. A Nagykőrösi Sólymok ellen nagyarányú, 62-30-as FTSI siker született, míg a Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás izgalmas véghajrában 60-55-re győzött. Az FTSI U12-es fiú „1” a szezon során 16 mérkőzésből 11-et megnyert, az alsóágon a második helyet szerezte meg.

Beszámoló (Simon Zoltán, edző):

„Első mérkőzésünkön a nagyarányú különbség ellenére ellenfelünk egy dinamikus játékra késztetett minket, amit csapatunk végig jól teljesítve játszott, élvezetes mérkőzést alakítva ezzel.

A kecskeméti fiúk ellen idén már háromszor játszottunk, egyszer nyertünk. Sajnos ezen a napon nem jött ki a lépés. Játékosaink küzdöttek, látszott az akarat, de szomszédjaink meggyőző fölényben voltak. Az utolsó negyedben azonban feltámadt csapatunk, extázisban játszott mindenki, és kis híján csoda történt …

Ennek ellenére összességében értékeljük a fiúk teljesítményét. 16 mérkőzésükből 11 alkalommal győztesen hagyták el a pályát, a 4. forduló után a legjobb 8-ban voltak, míg az alsóágon a 2. helyet szerezték meg. Az egész éves munkájukat látva minden játékosunkat dicséret illeti!

Szerencsénkre a május hónap nem a levezető edzések ideje lesz számunkra, hiszen a nemzetközi Pannon-liga mérkőzésit játsszuk.”

 

U12 bajnokság, 2018/19, 7. régió

Alsóház, 8. forduló

"A" csoport

Ideje: 2019. április 28. ( vasárnap )

Helye: Kiskunfélegyháza, Városi sportcsarnok, Kossuth u. 35.

Félegyházi TSI – Nagykőrösi Sólymok 62 : 30

( 14:12, 28:6, 10:8, 12:2 )

FTSI: Farkas 17, Kapus 14, Kisjuhász 12, Kósa 6, Bán 5, Várkonyi 3, Horváth 2, László 1, Kószó 1, Mészáros 1.

 

Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás – Félegyházi TSI 60 : 55

( 18:10, 23:18, 16:10, 3:17 )

FTSI: Mészáros 10, Horváth 8, Kapus 7, Kisjuhász 6, Várkonyi 6, Kósa 5, Kószó 4, Bán 3, László 3, Farkas 3.

 

 

Információ: Simon Z.

Kép: Archív

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!