Hazajárnak Félegyházára a Hazajáró műsor alkotói
A Hazajáró hétről hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval haladnak vándorútjuk során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig – megannyi magyar emlék kíséri a „Hazajáró” soha véget nem érő útját.
A Hazajáró című turisztikai-honismereti magazinműsor 2011. október 9-én indult a Duna TV-n. Egy adás általában a két szereplő egy-egy kistájon tett 2-3 napos túrájának, kirándulásának az összefoglalója. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken és a szereplőkön túl, a levéltárak mélyéről és régi könyvekből előkerült útleírásokkal a narrátor meséli el. Az évek óta tartó gyaloglás, túrázás és forgatás alatt sok települést, tájat, szokást, érdekes embert mutattak be azzal a céllal, hogy kedvet csináljanak a közönségnek a határon túli túrázáshoz és a történelmi Magyarország megismeréséhez. A stáb olyan természeti helyekre is eljutott, ahol se előtte, se utána nem járt még kamera vagy más forgatócsoport. A Hazajáró 2016 óta kéthetente kerül adásba az M5 csatornán.