Sport 2019. május 12. 12:00

Döntetlen a rangadón

Képgaléria
Döntetlen a rangadón
Nem hozott gólt a Kiskunfélegyházi HTK és a Jánoshalmi FC találkozója a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság rangadóján. A listavezető félegyháziak és a harmadik helyezett jánoshalmiak egyaránt győzelemre törtek, mindkét csapatnak volt lehetősége a gólszerzésre. A döntetlen a KHTK számára kedvezőbb, amely három fordulóval a szezon vége előtt továbbra is 7 ponttal vezet a Jánoshalma előtt, illetve a bajnokságban is maradt az első helyen a második Kiskőrösi LC-t megelőzve.

Hajrájához érkezett a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság. Dobogós pozíciókról döntő találkozót játszott a Kiskunfélegyházi HTK és a Jánoshalmi FC a Honvéd Sporttelepen, május 11-én.

Kedvező időjárási körülmények, tavaszias idő várta a szurkolókat és a csapatokat.

A két együttest 7 pont választotta el a tabellán, a jánoshalmiak az egyik utolsó szalmaszálba kapaszkodhattak a bajnoki reményeik életben tartásához, ehhez nyerniük kellett.

Ennek megfelelően bátor vendég rohamokkal kezdődött a mérkőzés, az első 20 perc jánoshalmi fölényt hozott, de gól nem esett. A KHTK elsősorban rögzített szituációkból és gyors ellenakciókkal jutott el a kapuig.

Mindkét csapat megszervezte védekezését, ami pontatlanságra késztette a feleket. A gólnélküli állás ellenére élvezetesen alakult a mérkőzés. Hullámzott a játék, a második félidőben több KHTK helyzet is adódott, de a Jánoshalma is szerezhetett volna gólt, a legnagyobb vendég lehetőség a kapufán csattant.

A KHTK játékosai megőrizték higgadtságukat és értékes egy pontot értek el hazai pályán, a jánoshalmiak ezzel az ikszel kiszálltak a bajnoki versenyfutásból.

 

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

Két nagyon jól felkészített csapat találkozott. A gól ugyan hiányzott a mérkőzésből, de ez nem egy szokványos 0-0 volt, hanem egy komoly összecsapás megyei szinten. Mindkét oldalon megvoltak az adódó lehetőségek. Számunkra fontosabb volt, hogy ne kapjunk ki, de természetesen győzni is szerettünk volna. Ahogy telt az idő, úgy jöttek is helyzetek, amiket nem rúgtunk be, de összességében elégedett vagyok a csapattal. Innentől kezdve saját kezünkben van a sorsunk, sikerrel zárhatjuk a bajnokságot.

 

Florin Nenad (edző, Jánoshalmi FC):

Az első félidőben négy helyzetet is elpuskáztunk, összességében több lehetőséget alakítottunk ki a mérkőzésen, mint az ellenfél. A második félidőben kapufáig is jutottunk, a hazai csapat elsősorban pontrúgásokból és ellenakciókból jutott el a kapuig. Mindent összevetve úgy érzem közelebb álltunk a győzelemhez. Ezzel a döntetlennel elveszítettük esélyünket a bajnoki címre.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 23. ford. 05. 11.

Kiskunfélegyházi HTK – Jánoshalmi FC 0-0

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

23

16

6

1

84

32

52

54

8.1

 

2

KISKŐRÖSI LC

22

14

6

2

49

27

22

48

8

 

3

JÁNOSHALMI FC

23

14

5

4

68

19

49

47

8

 

4

KALOCSAI FC

22

11

7

4

48

30

18

40

7.5

 

5

AKASZTÓ FC

23

10

5

8

45

41

4

35

7.9

 

6

KECEL FC

22

9

5

8

47

42

5

32

7.5

 

7

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

23

9

5

9

37

36

1

32

7.7

 

8

HARTA SE

23

9

5

9

42

59

-17

32

7.7

 

9

SZABADSZÁLLÁSI SE

22

7

7

8

42

55

-13

28

7.6

 

10

DUNA ASZFALT TVSE

23

8

3

12

40

61

-21

27

7.1

 

11

SOLTVADKERTI TE

22

6

4

12

34

49

-15

22

7.1

 

12

BÁCSALMÁSI PVSE

22

3

8

11

45

62

-17

17

7.3

 

13

LAJOSMIZSEI VLC

23

3

6

14

40

61

-21

15

6.5

 

14

KELEBIA KNSK

23

1

4

18

18

65

-47

7

7

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!