Országos Móra-találkozó Kiskunfélegyházán
Az idei évet a város képviselő-testülete Móra Emlékévvé nyilvánította, ennek keretében tartották meg május 11-én az országos Móra-találkozót. Az alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy Móra Ferencre nagy hatással volt ez az alföldi kisváros, befolyásolta világképét. – A város mindenkori lakói tisztelettel és szeretettel viszonyultak Móra Ferenchez. Utca, tér, iskolák és közintézmények viselik nevét, illetve számos szobor és emléktábla őrzi alakját. A Magyar Tudományos Akadémia a tavalyi évben Móra Ferencet és munkásságát Magyar Örökség díjjal ismerte el – tette hozzá Rosta Ferenc.
Az enderfalvi, fegyverneki, répcelaki, székelyudvarhelyi, zuglói Móra Ferenc Általános Iskola diákjainak, valamint a házigazda, Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola tanulóinak a találkozóra olyan pályaműveket, kisfilmeket kellett készíteniük, amikkel közelebb hozzák a 21. századi emberhez a névadó munkásságát. A gyerekeknek saját eszközeikkel kellett megmutatniuk, mit jelentenek nekik Móra Ferenc alkotásai, hogyan találják meg benne azokat az üzeneteket, amik nekik szólnak.
A díjátadó előtt a rendező általános iskola tanulói rövid műsorral örvendeztették meg a közönséget. Az énekkar megzenésített Móra-verset adott elő, egy fiatalember Móra-verset szavalt, majd erdélyi és dél-alföldi néptánc produkciókat mutattak be a fiatalok. A Móra-nevet viselő általános iskolák küldöttségeit a helyi Móra intézmény vezetője, Mindák József köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy nagyon fontos Móra Ferenc írói, költői munkásságára ünnepélyes keretek között is megemlékezni, erre szolgál az Móra találkozó.
A versenyben kisfilmjével a harmadik helyen végzett a kiskunfélegyházi Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola csapata. A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola tanulói a második helyet szerezték meg pályaművükkel. A győztes pedig a fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola diákjai által készített kisfilm lett.