Családi nap a Szakmaköziben
Volt óriáscsúszda, kézműveskedés, ahol például bőrökből fonhattak maguknak karkötőt, vagy éppen gipszlenyomatokat festhettek az ügyes kezű vállalkozók. A felnőttek sem maradhattak ki a programokból, mivel az egészségsarokban a szakemberek vérnyomást és vércukor szintet mértek és megannyi hasznos tanáccsal látták el az egészségükre odafigyelő szülőket. A helyi vállalkozók is hozzájárultak a programokhoz, mint a kedvezményesek mozijegy vásárlásának lehetőségével, vagy tárgyi-, étkezési ajándékaikkal. A családok egy percre sem unatkozhattak, a délelőtt folyamán Ricsi bohóc szórakoztatta a megjelenteket, majd közös ebéd következett és egy moziműsor megtekintése tette fel az alkalomra a koronát.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a mozi vezetősége biztosította a vasárnapi mesenézés lehetőségét annak is, aki a szombati napon nem tudott eljutni a Pokémon – Pikachu a detektív című animációs alkotásra – mondta el Tarnóczki Sándorné, az egyesület elnöke.
V. B.