Helyi hírek 2019. május 16. 16:00

Szatmári matektehetségek nemzetközi megmérettetésen

Szatmári matektehetségek nemzetközi megmérettetésen
Hatodik alkalommal rendezték meg az általános iskolások Nemzetközi Magyar Matematikaversenyét, amelynek idén a Lakitelek Népfőiskola adott otthont. A versenyre Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Magyarországról összesen 175 diák és 35 kísérő tanár érkezett.

A Mategye Alapítvány által szervezett versenyt a rendezvény fővédnöke, az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor nyitotta meg. A megmérettetés két fordulóból állt, amelyeken 4-4 feladatot kellett megoldani két-két óra alatt. A verseny feladatsorait az öt országból beküldött 201 javasolt feladatból állították össze. A szervezők ezen kívül színes programokkal kedveskedtek, amelyben volt kirándulás Ópusztaszerre, különféle foglalkozások, logikai játékok, Kecske Kupa csapatverseny, bűvész-show, közös népdaléneklés, sportolás.

Erre a nemzetközi szakaszra az országos döntőn elért eredményük alapján Szatmár megyéből négy diák szerzett részvételi jogot: Nagy Boglárka (8. o., Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Balogh Roland-Péter (6. o., Elméleti Líceum Nagykároly), valamint Gádoros Kata (5. o.) és Szabó-Thalmeiner Balázs (7. o.) a Hám János Római Katolikus Elméleti Líceumból. Az eredményhirdetéskor a szatmári diákok a következő díjakat vehették át: Szabó-Thalmeiner Balázs dicséret és Gádoros Kata 3. díj (felkészítő tanáruk Koczinger Éva), valamint Balogh Roland 3. díj (felkészítő tanára Kiss Sándor).

Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a 2020-as verseny helyszíne a felvidéki Révkomárom lesz.

 

Kövessen minket a Facebookon is!