Zöld oldal - Egy nap képekben – parkfenntartási munkák a városban
A nagyon száraz téltől és tavasztól kissé meggyötört árvácskák és százszorszépek is hálásan kivirágoztak. Sajnáljuk kiszedni őket, de közelről szemügyre véve már látható, hogy köszönnek el az élettől – halványulnak színeik, vékonyodnak száraik és leveleik, kezdenek töpörödni. Pont, mint az útra készülő öregember. A kertészek tudják, hogy a virágoktól való szép elköszönés: nem hagyni megcsúnyulni őket a helyükön, hanem segíteni őket levonulni a színről, hogy átadják helyüket a nyári virágoknak.
Ennek jegyében kezdődtek meg az idén is az egynyári virágkiültetések. Május 10-én, pénteken a kéttornyú templom kertjében mintegy 2700 db, majd 13-án, hétfőn a Móraváros kiemelt ágyásaiban további 5-600 db virágot ültettek el. Ezen a napon fogtak hozzá a parkfenntartó szakemberek a Spar körforgalom egyéves növényeinek a cseréjéhez is. Az árvácskák és százszorszépek mellett felszedték a tulipánhagymákat is: őket a nyári pihentetést követően ősszel ültetik el. A virágültetés előtt valamennyi virágágyban talajfertőtlenítés lesz a sajnos nagy számban jelenlévő pajorok miatt.
A kedvező időjárás nemcsak a virágok cseréjét sürgette meg, hanem bizony a fűnyírást is tempósan szervezni kell. Ezen a hétfő több helyszínen, többféle géppel is folyt a munka.
Már kép nélkül, csak megosztva egy új próbálkozást. A parkokban a sokat kapált cserjeágyások töve lassacskán kikopik, megmélyül, ide új kísérletként a levágott fűnyesedéket terítjük vissza 8-15 cm vastagon. Ez a helyben keletkező olcsó mulcsanyag – terveink szerint – megakadályozza a gyomosodást, néhány hónap alatt bekomposztálódik, ezzel visszatölti a kikopott talajt és egyben nem kell elszállítani a szerves zöldhulladékot, az a zöldfelületet talaját fogja javítani. Egyelőre a volt Zeneiskola előtti parkban kezdtük el.
Ez történt május 13-án, hétfőn a városi zöldfelületeken – a teljesség igénye nélkül.
Nagy Ágnes
városi főkertész