Négy nap van hátra
Május 20-án, éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-a után.
Április végéig több mint félmillió, ügyfélkapuval nem rendelkező adózó kapta meg postán a bevallási tervezetét a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott kiegészített nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-áig.
Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 17-én, pénteken 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 18-án, szombaton és május 19-én, vasárnap 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, május 20-án, hétfőn 8 óra 30 perctől 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.