Sport 2019. május 19. 09:30

Gólfesztivált rendezett a KHTK

Gólfesztivált rendezett a KHTK
A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Szabadszállás együttesét fogadta a listavezető. Az őszi mérkőzésen is KHTK győzelem volt Szabadszálláson, de az egészen más forgatókönyvvel, a félegyházi alakulat a mérkőzés 85. percében nyerte meg az összecsapást (2-3). Az éllovas KHTK tíz gólig jutott és megőrizte hárompontos előnyét a Kiskőrösi LC előtt két fordulóval a szezon vége előtt.

A mai találkozó alaphangját már az előmérkőzés megadta, ahol a KHTK-FTSI fiataljai gólzáport zúdítottak ellenfelükre, akik mindössze nyolc játékost tudtak nevezni a találkozóra.

 

A felnőttek találkozóján a hazaiak azonnal átvették a játék irányítását, a vendégek kontrákkal igyekeztek nyomást gyakorolni, és váratlanul a 11. percben a vezetést is megszerezték, Kotliár találatával 0-1.

Kombinatív játékban veszélyes akciókat alakítottak ki a hazai játékosok, az egyenlítés jött is a 30. percben, a nagy kedvvel játszó Palásti távoli lövéssel vette be Csorba kapuját, 1-1.

Az első félidő hajrájában a hetek óta remek formában játszó Marsa volt eredményes a 40. és 42. percben, 3-1.

 

Szünet után még nagyobb nyomást helyeztek ellenfelükre a félegyházi játékosok, az 52. percben a csapatkapitány Palásti, jó 20 méterről talált be a vendégek kapujába, 4-1.

Lendületben maradt a listavezető, szebbnél-szebb támadásokat vezettek, az 54. percben egyéni akciója végén Huszka is felíratkozott a góllövők közé, 5-1.

A vendégek védekezése már korábban szétesett, amit a félegyháziak könyörtelenül kihasználtak, az 59. percben Marsa, majd a 76. percben Ábel talált be a vendégek kapujába, 7-1.

A mérkőzés hajrája még újabb gólokat tartogatott, egy kijátszott akció végén a csapat játékos-edzője Koncz Zs. a 84. percben nem hibázott, 8-1.

Az utolsó két gól mindenki számára emlékezetes marad, a 87. percben Ábel távoli lövése a hosszú felsőbe csapódott, 9-1.

A mérkőzés utolsó találatát Koncz Zs. jegyezte, 22 méterről küldött szabadrúgása a bal alsóba kötött ki, 10-1.

 

A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy a listavezető végig uralta a mérkőzést. Szervezett játékukkal többször nehéz helyzetbe hozták ellenfelüket, akik a mérkőzés 30. percéig tudtak meccsben maradni. A közönségszórakoztató összecsapáson megérdemelt hazai siker született.

 

Kiskunfélegyházi HTK – Szabadszállási SE  10 – 1 (3-1)

 

Kiskunfélegyháza, 250 néző.

Vezette: Allaga Iván (Rácz Béla, Keresztes Xavér)

 

KHTK: Oroszi – Bábi (Kerepeczki 19.), Koncz Zs., Valkai (Kenderes 62.), Nagy V.(Koncz M.62.), Huszka, Palásti (Szabó A. 58.), Tóth I., Makai (Szabó T. 69.), Marsa, Ábel. Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Szabadszállás: Csorba (Kovács 70.) – Berényi, Pandúr, Kotliár, Gavula-Rechte, Progli (Lapéta 81.), Bajusz (Dézsi 88.), Hegedűs, Maruska (Halász 46.), Kapus, Kiss. Edző: Pandúr László.

Gól: Palásti a 30., az 52.,  Marsa 40., 42., 59., Huszka Milán A. az 54., Ábel a 76., 85., Koncz Zs. a 84., 87., illetve Kotliár a 11. percben.

 

Koncz Zsolt, a KHTK játékos-edzője: -Már az elején labdabirtoklásban jól kezdtük a mérkőzést, annak ellenére, hogy ellenfelünk szerezte meg a vezetést. Nem éreztem, hogy bármi probléma lehet a mai mérkőzésen. Az első gól után még rá tudtunk tenni, végig jól játszottunk és magabiztos győzelmet arattunk. Annak örülök, hogy nem állt le a csapat, ami lehetőség volt igyekeztünk kihasználni, ez a jövőre nézve nagyon fontos.

 

Pandúr László, a Szabadszállási SE edzője: - Vállalnunk kell a mai eredményt, de van némi előzmény is. Meghatározó játékosok hiányoztak, sérültjeink is voltak. A mérkőzés elején 20-25 percig azt játszottuk, amit idegenben szoktunk, vezettünk is. Ezután a csapaton belül kommunikációs zavar keletkezett, ez mentálisam megrogyasztotta a csapatot. Ennek ellenére gratulálok a Félegyházának, nyerjék meg a bajnokságot. Az őszi mérkőzés után is nyilatkoztam, hogy a KHTK a megyei I. legjobb csapata, de ekkora különbség nincs a két csapat között.   

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

24

17

6

1

94

33

61

57

8.1

 

2

KISKŐRÖSI LC

24

16

6

2

54

27

27

54

8.2

 

3

JÁNOSHALMI FC

23

14

5

4

68

19

49

47

8

 

4

KALOCSAI FC

23

11

8

4

49

31

18

41

7.6

 

5

AKASZTÓ FC

23

10

5

8

45

41

4

35

7.9

 

6

KECEL FC

23

9

5

9

48

44

4

32

7.7

 

7

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

23

9

5

9

37

36

1

32

7.7

 

8

HARTA SE

23

9

5

9

42

59

-17

32

7.7

 

9

SZABADSZÁLLÁSI SE

24

7

8

9

44

66

-22

29

7.2

 

10

DUNA ASZFALT TVSE

24

8

3

13

40

64

-24

27

6.9

 

11

SOLTVADKERTI TE

23

6

4

13

34

51

-17

22

6.9

 

12

BÁCSALMÁSI PVSE

23

4

8

11

47

63

-16

20

7.2

 

13

LAJOSMIZSEI VLC

23

3

6

14

40

61

-21

15

6.5

 

14

KELEBIA KNSK

23

1

4

18

18

65

-47

7

7

 

 

 

Tudósítás: Varga Ferenc

Kép: Archív

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!