Sport 2019. május 20. 11:00

Előnybe került az Astra a bajnoki döntőben

Képgaléria
Előnybe került az Astra a bajnoki döntőben
Megnyerte az első mérkőzést a női futsal NB I. döntőjében az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls. A három győzelemig tartó párharcban az alapszakasz győztes Astra az előző évhez hasonlóan idén is a Hajdúböszörményi TE csapatával találkozik. Tavaly a Hajdúböszörmény lett a bajnok, az Astra idén visszavághat. A fordulatokkal tarkított és az utolsó pillanatig nyitott első mérkőzésen az Astra győzött 3-2-re. A bajnoki döntő második összecsapását május 26-án Hajdúböszörményen rendezik meg.

Az Astra és a Hajdúböszörmény is egyaránt az elődöntő harmadik mérkőzésén harcolta ki a továbbjutást a női futsal NB I-ben. Előbbi a Tolnát, míg utóbbi a Szekszárdot múlta felül.

Pályaválasztóként Kiskunfélegyházán kezdhette a három győzelemig tartó párharcot az Astra május 19-én.

Az első gól a 3. percben esett, Bokor Adrienn előnyhöz jutatta a Hajdúböszörményt. A várakozásoknak megfelelően mindkét csapat megszervezte játékát és az Astra egyenlítő találatára sem kellett sokat várni. Sípos Lilla a 8. percben büntetőből volt eredményes. (1-1)

Sok helyzet kialakult, több alkalommal is a szerencse, vagy éppen a kapufa mentette meg a csapatokat a góltól.

A szünetig nem változott az állás és egészen a második félidő közepéig nem zörrent meg a háló. Ekkor Krascsenics Petra fejezett be egy akciót góllal, így előnybe került az Astra. A mérkőzés azonban korántsem dőlt el, újabb Astra találat helyett ugyanis egy előrevágott hosszú indításból Benkő Mónika egalizált. (2-2)

A mérkőzés hajrájának döntetlenről vágtak neki a csapatok, mindkét fél a győztes gól elérésére tört. Ez végül az Astrának sikerült, Szabó Boglárka távoli lövésébe ért bele Nagy Anett a kapust megzavarva. A labda a kapufa éléről a hálóba pördült. (3-2)

Több gól már nem esett, az Astra jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyert.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra):

Jól játszó, sok helyzetet elérő ellenféllel kerültünk szembe, a Hajdúböszörmény méltán az ország egyik legerősebb futsalcsapata. A regnáló bajnok ellen sikerült nyernünk. Az eredmény számított elsősorban, mondhatni szerencsénk is volt, de sokat tettünk érte. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapatnak akadtak jobb periódusai. Nehéz mérkőzésre számítok Böszörményben, ennél jobb játékot kell nyújtanunk a sikerhez.

 

Női Futsal NB I. Döntő 1. mérkőzés 05. 19.

Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Sípos Lilla 8. p. (büntetőből), Krascsenics Petra 28. p., Nagy Anett 38. p. ill. Bokor Adrienn 3. p., Benkő Mónika 30. p.

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!