Helyi hírek 2019. május 26. 13:25

Ünnepi testületi ülésen adták át a városi díjakat és kitüntetéseket - videóval

Képgaléria
Május 26-án, vasárnap délelőtt fél 11-kor fanfárral vette kezdetét a Városalapítók Hete alkalmából megrendezett ünnepi testületi ülés a városháza dísztermében. Kiskunfélegyháza történeti múltját, hagyományait ápoló, a városalapító elődök és a ma élő polgárok tiszteletére rendezett esemény résztvevőit Csányi József polgármester köszöntötte, majd a képviselő-testület elfogadta a napirendi pontokat. Ennek megfelelően a 2019. évi helyismereti vetélkedő eredményhirdetését sportolói oklevelek, majd a városi kitüntetések átadása követte a Kiskun kapitányok, a kistérségi településekről érkezett vendégek, a város díszpolgárai, intézményvezetők, az egyházkerületek, a testvérvárosok és a civil szervezetek képviselői, a városalapító családok leszármazottjai, és más vendégek jelenlétében.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy Félegyháza legnagyobb kulturális és hagyományőrző eseménye, a Városalapítók Hete emlékezés arra a történelmi dátumra, amikor a redempciót engedélyező kiváltságlevelet Mária Terézia királynő a Jászkun kerület legfőbb bírájának, Magyarország nádorának, gróf Pálffy Jánosnak átadta. Ez a nap 1745. május 24-e volt. 2000 óta ez Kiskunfélegyháza ünnepe.

– Minden település életében van egy ünnep, amely magasztos és felemelő. Kiskunfélegyháza életében ez az ünnep a Városalapítók Napja, ami minden évben a visszatekintés és a remény örök pillanata. Nekünk, kiskunfélegyházi polgároknak, becses hagyományként és üzenetként marad meg az a 274 évvel ezelőtti nap, amikor 1745. május 24-én, kihirdették gróf Pálfy János nádor jelenlétében a redempció törvényt, melyben Mária Terézia visszaadta a nagy- és kiskunok, illetve a jászok 1702-ben elvett szabadságjogait.

Ettől kezdve a kiskun terület ismét önálló, szabad közigazgatási területté vált, melynek Kiskunfélegyháza lett a székhelye – emlékezett ünnepi köszöntőjében Csányi József polgármester, majd Márai Sándor szavait idézte:

– „A szülőváros (…) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillant a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; … különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.”

Úgy gondolom, mindannyiunkat átjár ez az érzés, amikor városunkra gondolunk. Mai kitüntetetteink között olyan példaképek sorakoznak, akikre városunkban sokan felnézünk. Személyes ismeretség köt mindannyiójukhoz, és büszke vagyok arra, hogy őket ismerhetem őket, akik a jövő nemzedékének is, akárcsak nekem, példát mutatnak, értékeket gyarapítanak.

Az értékek gyarapítása emberi munka. Művészek, tanárok, orvosok, sportolók, városvédők, a közszolgálatban kiválóan teljesítők, akik maradandót alkottak. Nélkülük elképzelhetetlen lenne városunk létezése, működése. Jó tudni, hogy köztünk vannak vagy velünk, amikor baj van. Jó látni a tudományban, a művészetben, egy-egy szakmában, vagy a sportban elért eredményeket. Többen is vannak, akik egész életpályájukat töltötték a közügyek, a város szolgálatában. Mások a szabadidejüket áldozták erre. A most kitüntettek többsége bizonyára mondja, ha megkérdezzük, hogy csak tették a dolgukat, végezték, amit elvállaltak, vagy rájuk bíztak. Ez minden. Igen, igen, de ez a legtöbb, a legbecsesebb.

Köszönet érte! Szívből gratulálok minden kitüntetettnek! 

Vigyék messze ennek a városnak hírét, de továbbra is tevékenykedjenek érettünk!

A polgármester köszöntő szavai után a helyismereti vetélkedő díjkiosztása következett.

A 2019 tavaszán indult XV. helyismereti vetélkedő témája Móra Ferenc és az ő Félegyházája volt. A verseny szervezője a Kiskun Múzeum (Samu Csilla) és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár (Seres Judit) volt, de mellettük a Magyar Nemzeti Levéltár Kiskunfélegyházi Részlege, a Móra Ferenc Művelődési Központ, a Szakmaközi Művelődési Ház, a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal és a Kiskun Múzeum Baráti Köre segítette a vetélkedő megvalósítását. A szervezők külön köszönetet fejeznek ki a Kiskun Múzeum Baráti Körének, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek, Mészáros Ferencné Zsuzsikának, Samu Zoltánnénak, Kovács Attilánénak, Lajos Zsoltnak, a P&P Pékáru Kft.-nek, Tourinform Irodának, hogy segítségükkel támogatták az idei versenyt. Három korcsoportban 164 csapat összesen 492 diákkal vett részt a márciusban kezdődött, kétfordulós versenyen.

A vetélkedő összesített eredményében

Harmadik helyezést elért csapatok tagjai:

5-6. osztályosok között:

Vásárhelyi Sára, Korita Dorina, Tímár Csenge

Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézmény

felkészítő tanár: Takácsné Medveczki Zsuzsanna

7-8. osztályos korosztályban:

Bánki- Horváth Zsófia, Gulyás Rebeka, Kiss Hanna

Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő tanár: Zsargó Tamás

Középiskolások között:

Győri Fanni, Czirkó Vivien, Sánta Márk

Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: Dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin

Második helyezést elért csapatok tagjai:

5-6. osztályosok között:

Kis-Czakó Eszter, Erki Hanna, Beck Péter

Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola

felkészítő tanár: Vásárhelyiné Ficsór Katalin

7-8. osztályos korosztályban:

Cseklye Balázs, Varga Márk, Kiss Lukács

Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolája

felkészítő tanár: Jaksits Jozefin

Középiskolások között:

Bakó Liza, Pácsonyi Dorina, Földi Kitti

Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin

Az első helyezést elért csapatok tagjai:

5-6. osztályosok között:

Varga Rebeka, Szabó Hajnalka, Börcsök Krisztina

Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézmény

felkészítő tanár: Takácsné Medveczki Zsuzsanna

7-8. osztályos korosztályban:

Brimo Minan, Deák Botond, Gál Boglárka

Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola

felkészítő tanár: Czigányné Forgó Zsuzsanna

Középiskolások között

Farkas Péter, Kurucsai Réka, Seres Vanda Nikol 

Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: Dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin

Hagyományteremtő szándékkal idén szavazást kezdeményezett az önkormányzat a sportegyesületek és a lakosság körében, öt kategóriában, a legkiválóbb sportolókat keresve. A három legtöbb szavazatot elért sportolókat sportutalvánnyal, a többi jelöltet oklevéllel köszöntötték a város nevében.  Az elismeréseket Csányi József polgármester és Balla László alpolgármester adta át.

A legeredményesebb 18 év alatti lány sportoló kategóriában jelölést kaptak:

Papp Laura Inez, Rózsa Gitta, Szabó Szonja, Sárkány Szabina és Csankovszki Anna

3. helyen végzett Szabó Szonja, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője

2. helyen végzett Rózsa Gitta, a Félegyházi Lovasklub Sportegyesület versenyzője

A legtöbb szavazatot kapott, és ezzel 1. helyezett lett Papp Laura Inez, a DMTK –KVSE Aquasport Egyesület triatlonos versenyzője     

Továbbá jelölést kapott, és oklevélben részesülnek

Sárkány Szabina és Csankovszki Anna, a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzői

A legeredményesebb 18 év alatti fiú sportoló kategóriában jelölést kaptak:

Provics Gergő, Czakó Zoltán, Bíró Marcell, Fetter Tamás, Zoboki László Botond, és Kurucz Lászlómik Botond

3.helyen végzett Bíró Marcell, a KHTK Kézilabda Szakosztály versenyzője      

2.helyen végzett Czakó Zoltán, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője

A legtöbb szavazatot kapott, és ezzel 1. helyen végzett Provics Gergő, a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület versenyzője                               

Továbbá jelölést kapott, és oklevélben részesülnek:

Fetter Tamás, a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzője

Zoboki Botond Zalán,  a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzője

Kurucz László Botond a Kyokushin Kumite Sportegyesület versenyzője

A legeredményesebb 18 év feletti női sportoló kategóriában jelölést kapott:

Gujka Kármen és Kis Mónika

2. helyen végzett Kis Mónika, a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzője

A legtöbb szavazatot kapott, és ezzel 1. helyen végzett Gujka Kármen, a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület versenyzője                               

A legeredményesebb 18 év feletti férfi sportoló kategóriában jelölést kapott:

Farkas Zsolt, Fekete Krisztián, Szeibert Imre, Tamáskovics Gyula,

3. helyen végzett Szeibert Imre, a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzője

2. helyen végzett Fekete Krisztián, a KHTK Kézilabda Szakosztály versenyzője

A legtöbb szavazatot kapott, és ezzel 1.helyen végzett Farkas Zsolt, a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület versenyzője                                                      

Továbbá jelölést kapott, és oklevélben részesül:

Tamáskovics Gyula, a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület versenyzője

A legeredményesebb edző kategóriában jelölést kapott:

Nagy Krisztián, Szabó József, Miksi István és Dinnyés Gyula,

4.helyen végzett: Dinnyés Gyula a Turul Koppány Íjászai Sportegyesület edzője

3.helyen végzett Miksi István, a KHTK Kézilabda Szakosztály edzője   

2.helyen végzett Szabó József, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület edzője

A legtöbb szavazatot kapta, és ezzel 1.helyen végzett Nagy Krisztián, a Kiskunfélegyházai Harcművészeti Sportegyesület edzője.

Ezt követően az önkormányzat kitüntetéseit Csányi József polgármester adta át azoknak, akiket a felterjesztők javaslata alapján a képviselő-testület is méltónak talált az elismerésre.

Meizl Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Madárbarát Klub vezetője, a Magyar Madártani Egyesület Helyi Szervezetének vezetője részére a természetvédelem iránti elkötelezettségéért, több évtizedes kimagasló igazgatói munkájáért, egész emberöltőt átívelő példamutató és érzékenyítő nevelő munkája elismeréseként, tudományos ismeretterjesztő tevékenységéért „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet adományozott az képviselő-testület.

Hunyadi László        Magyar Örökség díjas szobrászművész Félegyháza kulturális értékeit gyarapító tevékenységéért, a Petőfi kultusz ápolásában végzett helyi és határon átívelő tevékenységéért „Petőfi Emlékérem” kitüntető címet kapott.          

Adamosy Klára Torda város volt önkormányzati képviselője, nyugdíjas tanárnő Torda és Kiskunfélegyháza települések testvérvárosi kapcsolatának aktív ápolásáért, a határon túli magyar nemzeti örökség lelkiismeretes őrzéséért „Kiskunfélegyháza Város Tiszteletbeli Polgára” kitüntető címet vehetett át.

Nagyné Mészáros Erika tanár az ének-zenei nevelésben, az általános iskolai oktatásban játszott meghatározó szerepéért és a város zenei életében elért sikereiért „Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért” kitüntető díjat kapott.

Kovács-Csonka Szilvia        igazgató két évtizedes elkötelezett, önzetlen munkájáért, a város kulturális életének felvirágoztatásáért tett erőfeszítéseiért „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért” kitüntető díjat kapott.

Csányiné Mészáros Ágnes anyakönyvvezető a polgármesteri hivatalban végzett csaknem két évtizedes pontos, körültekintő, precíz és lelkiismeretes munkájáért, a lakosság szolgálatáért, kollégái iránt tanúsított szeretetéért „Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért” kitüntető díjat vehetett át.

Dr. Lénárt Endre     ortopéd sebész szakorvos lelkiismeretes, empatikus orvosi munkájáért, Kiskunfélegyháza városának egészségügyi életében betöltött támogató szerepéért „Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért” kitüntető díjat vehetett át.

Zsibritáné Megyesi Erika gondozónő a szociális ellátás területén végzett önzetlen, áldozatos munkájáért, az ellátottak és munkatársai iránt tanúsított szeretetéért kapta a „Kiskunfélegyháza Város Szociális Ellátásáért” kitüntető díjat.

Rádi Dezső     biológia-testnevelés szakos tanár, kosárlabda edző a félegyházi ifjúsági kosárlabda sport támogatása, a városi diáksport hírnevének öregbítése, önzetlen és fáradhatatlan edzői munkája elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Sportjáért” kitüntető díjat vehette át.

Varga Andreas néptánc tanár részére felkészült, példaértékű, gyermekszerető munkájáért, hagyományőrző tevékenységéért részesült „Kiskunfélegyháza Város Művészeti Tevékenységéért” kitüntető díjban.

Feri Istvánné dajkának magas színvonalú, lelkiismeretes munkájáért, a gyermekek iránt érzett önzetlen szeretetéért adományozta a képviselő-testület a „Kiskunfélegyháza Város Roma Közösségéért Végzett Munkáért” kitüntető díjat.

Timafalvi László       rendőr ezredes, kapitányságvezető, rendőrségi tanácsos három évtizedes elkötelezett rendőri munkájáért, városunk közbiztonságának megszilárdításáért vehette át a „Kiskunfélegyháza Város Közbiztonságáért” kitüntető díjat.

Pengő János ügyvezető Félegyháza gazdasági fejlődésének elősegítéséért, munkahelyteremtő tevékenységéért, elhivatott munkájáért kapta meg a „Kiskunfélegyháza Város Gazdaságának Fejlődéséért” kitüntető díjat.

Juhász István elnök a nyugdíjas klubok életében tanúsított példamutató munkájáért, hagyományápoló tevékenységéért „Kiskunfélegyháza Város Idősügyi Tevékenységéért” kitüntető díjban részesült.

Kiss Zoltán vőfély példaértékű hagyományőrzéséért, a hagyományok tiszteletéért és kitartó közösségi munkája elismeréséért vehette át a „Kiskunfélegyháza Város Hagyományőrző és Hazafias Tevékenységéért” kitüntető díjat.

 „Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevele” kitüntetésben részesültek:

Árvainé Borits Éva Valéria tanár, kiemelkedő tanári munkájáért, odaadó neveléséért, a gyermekek önzetlen segítéséért, támogatásáért.

Bálintné Tapodi Anita Julianna titkárnő, példamutató szakmai igényességéért, alázatáért, megbízható munkájáért.

Dr. Bánki-Horváth Mihályné Szunyi Judit igazgatóhelyettes, negyedszázados áldozatos munkájáért, a helyi kulturális értékek ápolásáért, a jövő nemzedékéért végzett tevékenységéért.

Bolla Julianna zongoratanár, két évtizedes áldozatos zenei neveléséért, a város kulturális életében betöltött szerepéért.

Dr. Boros Pál Ybl díjas építész elkötelezett és magas színvonalú tervezői munkájáért, a város újjászületésében betöltött szerepéért.

Bozókiné Tóth Gabriella elnök, fáradhatatlan, önzetlen közösségi munkájáért, kulturális programok szervezéséért.

Czigányné Forgó Zsuzsanna           történelem-magyar szakos tanár, három évtizedes elkötelezett munkája, szakmai alázata, gyerekek iránti empátiája elismeréseként.

Dobó Aliz középiskolai tanár, magas szintű szakmai igényessége, hivatástudata, eredményes tanári munkája elismeréseként.

Eszik Zoltánné tanító, három évtizedes elhivatott pedagógusi munkájáért, kollégái iránt tanúsított segítőkészségéért, szeretetéért.

Halász Attiláné tanító oktató, nevelő munkájában tanúsított példamutató szorgalmáért, tehetséggondozó tevékenységéért.

Hegedűs Henrietta irodai adminisztrátor, példamutató szakmai igényességéért, alázatáért, megbízható munkájáért, megértő, szerető gondoskodásáért.

Horváthné Katona Judit Eszter tanító, felelősségteljes, példamutató tanító munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért.

Kissné Fekete Éva középiskolai tanár lelkiismeretes, példamutató szakmai munkájáért, segítőkészségéért és emberszeretetéért.

Konkoly Józsefné technikai dolgozó megbízható, pontos munkájáért, munkatársai és a diákok iránt tanúsított szeretetéért.

Kovács Ágostonné nyugdíjas, több évtizedes önzetlen segítő munkájáért, példamutató életéért.

Nagyosi-Szabó Csilla           idegenforgalmi referens, irodavezető, Torda és Kiskunfélegyháza települések testvérvárosi kapcsolatának aktív ápolásáért, példamutató együttműködéséért, tolmácsi tevékenységéért, a határon túli magyar nemzeti örökség lelkiismeretes őrzéséért.

Pagony Táj- és Kertépítész Iroda megújuló városközpontunk közterületeinek és parkjainak magas színvonalú tervezéséért.

Selyem Erika Lenke általános iskolai tanár, Kiskunfélegyháza város fiataljainak oktató-nevelő munkájáért, kimagasló szakmai igényességéért.

Tóth-Horti Zsuzsanna         pedagógus, gyermekszeretete és kitűnő közösségi szervezőképessége elismeréseként.

Dr. Tulkán György fogorvos, több évtizedes, lelkiismeretes gyógyító munkájáért, a betegek és hivatása iránti elkötelezettsége elismeréseként.

Fotó: Fantoly Márton
Videó: László István, Udvardi István

 

Kövessen minket a Facebookon is!