Sport 2019. május 29. 15:10

U16 fiúk: a régió legjobbjai ellen, az évad legjobb játékával

Képgaléria
U16 fiúk: a régió legjobbjai ellen, az évad legjobb játékával
Régiós kosárlabda döntőnek adott otthont Kiskunfélegyháza az U16-os fiú korosztályban május utolsó hétvégéjén. A Félegyházi TSI mellett a Szekszárd, illetve a Nagykőrös és a Pécs csapata jutott be a legjobbak közé. A négyes döntő nyertese a Szekszárd lett, amely az elődöntőben az FTSI csapatát múlta felül, a fináléban pedig a Nagykőröst győzte le. A bronzmérkőzést hosszabbítást követően a PVSK nyerte 78-70-re az FTSI ellen.

Simon Zoltán edző értékelése:

„Döntőjéhez érkezett vasárnap a kadett fiú Regionális bajnokság. Az ország déli régiójának négy legjobbja az egyetlen továbbjutó helyért küzdött meg ezen a napon.

Elődöntős ellenfelünk a dél-nyugati csoportja alapszakaszának második helyezettje lett. Kíváncsiak voltunk rájuk, így másfél hete Kecskeméten láthattuk, ahol egy Pannon-liga mérkőzésen 4 ponttal nyertek a házigazda Kecskeméti Kosárlabda Akadémia ellen. Tiszteletet érdemelt eredményük!

Nem kezdődött számunkra jól a találkozó. Védekezésben hiányzott az agresszivitás, támadásban sok volt az eladott labda. Gyorsan 10 pontos hátrányba kerültünk.

A folytatásban állandósult a különbség, egyre inkább átvettük ellenfelünk lendületes, dinamikus játékát, jöttek a szép befejezések. Erősödni látszott védekezésünk is.

Az utolsó negyedben, 15 pontos hátránynál váltanunk kellett. Egyetlen esélyünk maradt, ha letámadjuk ellenfelünket. Ez a védekezés eredményes lehet, de kőkemény fizikális munkát igényel. A 38. percre „visszajöttünk” 7 pont hátrányra, ekkorra azonban két kezdő játékosunk kipontozódott illetve kiállították a játékvezetők.

A fiúk mindent megtettek az utolsó pillanatokig. Senkiben sem lehet keserűség, a szezon legjobb mérkőzését játszották.”

 

U16-os fiú Régiós döntő

Ideje: 2019. május 26. ( vasárnap )

Helye: Kiskunfélegyháza, Constantinum sportcentrum

Elődöntő 1. mérkőzés

GyKSE Szekszárd – Félegyházi TSI 75 : 65

( 25:17, 21:18, 14:12, 15:18 )

FTSI: Kasza 24, Szeri 19, Szöllősi 10, Szűcs T. 8/6, Veliczky 2, Kovács 1, Farkas 1, Varga -, Szűcs L. -.

 

A torna talán legnagyobb meglepetése. A nagykőrösi fiúk egy végig kiélezett mérkőzésen jó végjátékuknak köszönhetően nyertek a náluk esélyesebb pécsi kosarasok ellen.

 

Elődöntő 2. mérkőzés

PVSK Panthers „A” – Nagykőrösi Sólymok „A” 82 : 87 

 

Simon Zoltán edző értékelése:

„ Jött a bronzcsata! A két vesztes csatája általában már egy lazább, kevésbé motivált játékot eredményez. Ma nem ez volt jellemző! Az elődöntőbeli kiállítás folytán egy játékossal megfogyatkozva a szinte lehetetlent próbálták meg fiaink.

Szavakkal nehezen leírható, ahogyan játékosaink küzdöttek a pályán. A rendes játékidő végére a kezdő ötösből egy kipontozódás, két sérülés – mégis óriási szív! A hosszabbításban csak 2004-es és 2005-ös születésű fiúk harcoltak – hatalmasat – a náluk idősebb ellenféllel szemben!

Nálunk előrébb jegyzett két ellenfelünkkel tehát szoros meccseket tudtunk játszani, és ha kicsit jobban sikerülnek a dolgok, akár döntőzhetünk is volna. Látva játékosaink küzdeni akarását, játékát a pályán, bátran kijelenthetjük, hogy Ők a torna másik győztesei!”

„Számunkra ezzel lezárult egy bajnoki év. Felejthetetlen érzés volt a fiúk edzőjének lenni. Nehéz, de eredményekben kimagasló 10 hónapot éltünk meg közösen, túlszárnyaltatok minden év elején kitűzött célt, az ország legjobb 25 csapata között vagytok! Köszönöm srácok mindazt, amit tettetek a Csapatért!” – Simon Zoltán, edző

 

Mérkőzés a 3. helyért

Félegyházi TSI - PVSK Panthers „A” 70 : 78 (hosszabbítás után)

( 11:15, 15:15, 22:21, 17:14, 5:13 )

FTSI: Szeri 26/3, Kasza 16/3, Szűcs T. 9/6, Veliczky 7/3, Kovács 6, Farkas 4, Szűcs L. 2, Varga -, Szöllősi -.

 

Döntő:

GyKSE Szekszárd - Nagykőrösi Sólymok "A" 89 : 57

 

 

Információ: Simon Zoltán

Kép: G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!