Sport 2019. május 26. 18:15

Nyílt maradt a bajnoki döntő

Nyílt maradt a bajnoki döntő
Kiegyenlített a három győzelemig tartó fináléban a Hajdúböszörményi TE a női futsal NB I-ben. A második mérkőzésen hazai pályán 6-3-ra legyőzte az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bullst, így még semmi sem dőlt el a párharcban. A találkozó böszörményi szempontból kezdődött jobban, Folk Zsuzsanna és Pádár Anita góljaival 4 percet követően már 2-0 volt az állás. Az Astra innen még visszakapaszkodott, de 2-2-őt követően ismét a hazaiak percei következtek. Az első félidő hajrájában Pádár Anita újabb két gólt szerzett, sőt a második félidő első percében már 5-2-re alakult az eredmény. Az Astra ezt követően csak szépíteni tudott, a Böszörmény Folk Zsuzsanna és Pádár Anita mesterhármasával végül 6-3-ra nyert. Ezzel az is eldőlt, hogy a harmadik találkozót negyedik is követi majd. A következő összecsapást június 2-án, vasárnap 19:30-kor a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban rendezik meg.

Női Futsal NB I. Döntő 2. mérkőzés 05. 26.

Hajdúböszörményi TE - Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls 6-3 (4-2)

Gólszerzők: Folk Zsuzsanna 2. p., 21. p., 34. p., Pádár Anita 4. p., 19. p., 20. p. ill. Krascsenincs Petra 13. p., 35. p., Sípos Lilla 18. p.

 

Női Futsal NB I. Döntő 1. mérkőzés 05. 19.

Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Sípos Lilla 8. p. (büntetőből), Krascsenics Petra 28. p., Nagy Anett 38. p. ill. Bokor Adrienn 3. p., Benkő Mónika 30. p.

 

 

Kép: Archív

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!