Tisztújító közgyűlést tartott a Nyugdíjas Klubok Egyesülete
A Szakmaközi Művelődési Ház nagytermében rendezték meg május 24-én a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének évi rendes és tisztújító küldöttgyűlését. Az egyesületi tagok bizalmat szavaztak a korábbi vezetésnek, és Juhász Istvánt újra megválasztották elnöknek, Varga Gábort pedig alelnöknek.
Megvitatták a 2018. évi szakmai és pénzügyi eredményeket, meghallgatták a Felügyelő Bizottság beszámolóját, illetve a 2019. évi munkatervet és költségvetést is megtárgyalták, és elfogadták. Egyebek mellett a 2015-2018 években végzett munkákról is szó esett.
A klub a városi önkormányzattal és intézményeivel jó viszonyt ápol. Az éves munkaprogramjuk és rendezvényeikhez nyújtott pályázati segítség nélkülözhetetlen és jelentős volt. A város intézményeivel kialakult sikeres és színvonalas kapcsolatok fenntartását, további bővítését, a közös városi programokon való részvételt kiemelt feladatnak tekintik. A tagságuk 430 körüli létszámra tehető.
V. B.
Fotó: Ifj. Udvardi István