Sport 2019. június 2. 14:00

Megkapták aranyérmeiket a KHTK megyei I-es focistái

Képgaléria
Megkapták aranyérmeiket a KHTK megyei I-es focistái
Közös ünneplésre készültek a félegyházi labdarúgók és szurkolók a Honvéd Sporttelepen június elsején. A már bajnok Kiskunfélegyházi HTK az Akasztó FC ellen zárta a 2018/19-es szezont. A győzelmet egy hajrábéli góllal 2-1-re a KHTK szerezte meg. Ezt követően adták át az aranyérmeket, illetve a bajnoki trófeát a KHTK játékosainak.

Az Akasztó FC elleni mérkőzést sem vették félvállról a KHTK focistái, alig telt el néhány perc már is megvolt az előny. Makai Zoltán emelt ügyesen a kapuba. A vendégek erejéből néhány veszélyes ellenakcióra ugyan futotta, de a félegyházi csapat dominált a találkozó során. Sokáig úgy tűnt, csupán a gólarány lehet kérdéses. A koncentráció hagyott némi kívánnivalót, ezt használta ki az akasztói együttes, amelynek játékosa előbb lekezelte a labdát, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelt.

Az egyenlítés nem szegte kedvét a félegyházi játékosoknak, akik rövid idő alatt két kapufáig, illetve egy érvénytelenített gólig jutottak. Egészen a 86. percig nem változott az állás, ekkor Koncz Miklós lövése a kapufáról befelé pattant, eldöntve ezzel a találkozó sorsát. A játék képe alapján a KHTK megérdemelten nyert.

 

A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Tóth Péter, illetve Sándor László is elbúcsúzott a hazai publikumtól, mindketten csereként álltak be. A mérkőzést megelőzően a focistákat a Gerecs Attila és Abonyi Péter által irányított U11-es korosztály tagjai kísérték be.

A lefújást követően az aranyérmeket, illetve a bajnoki trófeát Balla László alpolgármester és Nyári Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Fellebbviteli Bizottság elnöke adta át.

 

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

- Először is szeretném megköszönni Keresztesi Zoltánnak a támogatást, lehetővé tette, hogy itt dolgozhatok egy jó játékosállománnyal együtt. Mellette külön kiemelném még Busa Imre szakosztályvezetőt, aki nagyon sokat segített a munkában. Nélkülük, illetve az edzői stáb nélkül nem sikerült volna az aranyérem. Összességében nagyon jó évet zártunk, erős kerettel rendelkeztünk. A játékosok vevők voltak az újításaimra, a pályán sikerült megvalósítani az elképzeléseket. Némi hiányérzetet talán a fiatalok beépítése kapcsán adódhat, de a jövőben szeretnénk minél többnek lehetőséget adni. Egységes csapat alakult ki, jó öltözői hangulat mellett. A teljes szezont figyelembe véve magabiztosan játszottunk, 99 gólt értünk el. Ősszel nehezebb volt, hiszen minden mérkőzésünket idegenben vívtuk meg, tavasszal magabiztosan szerepeltünk.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 26. ford. (záró) 06. 01.

Kiskunfélegyházi HTK – Akasztó FC 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Makai Zoltán 3. p., Koncz Miklós 86. p. ill. Bánszki Dávid 56. p.

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

26

19

6

1

99

35

64

63

8

 

2

JÁNOSHALMI FC

26

17

5

4

75

21

54

56

7.9

 

3

KISKŐRÖSI LC

26

16

6

4

57

36

21

54

7.8

 

4

KALOCSAI FC

26

13

9

4

61

33

28

48

7.8

 

5

KECEL FC

26

12

5

9

58

47

11

41

7.7

 

6

AKASZTÓ FC

26

11

5

10

50

45

5

38

7.6

 

7

HARTA SE

26

10

6

10

50

67

-17

36

7.5

 

8

DUNA ASZFALT TVSE

26

10

3

13

51

70

-19

33

7.5

 

9

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

26

9

5

12

38

45

-7

32

7.4

 

10

SZABADSZÁLLÁSI SE

26

8

8

10

51

72

-21

32

7.3

 

11

SOLTVADKERTI TE

26

7

4

15

44

59

-15

25

7.2

 

12

BÁCSALMÁSI PVSE

26

5

8

13

57

73

-16

23

7.2

 

13

LAJOSMIZSEI VLC

26

4

6

16

45

72

-27

18

7.1

 

14

KELEBIA KNSK

26

1

4

21

21

82

-61

7

7

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK  a  2018/2019 évi megyei I.osztályú bajnokság bajnoka

Név: OROSZI TIBOR

ÁBEL ZSOLT  
BÁBI ZALÁN  
HUSZKA MILÁN ANDRÁS  
KENDERES MILÁN  
KEREPECZKI CSABA KÁROLY  
KONCZ MIKLÓS  
KONCZ ZSOLT  
MAGONY LÁSZLÓ  
MAKAI ZOLTÁN  
MARSA LEVENTE  
NAGY DÁNIEL JÁNOS  
NAGY VIKTOR  
NÉMEDI NORBERT  
PALÁSTI SÁNDOR  
SÁNDOR LÁSZLÓ  
SUTUS-JUHÁSZ TAMÁS  
SZABÓ ÁDÁM  
SZABÓ ATTILA  
SZABÓ TAMÁS  
SZATMÁRI RÓBERT ISTVÁN  
TÓTH ISTVÁN  
TÓTH PÉTER  
VALKAI TAMÁS  
   

ZSIROS JUHÁSZ ISTVÁN

A csapat legeredményes góllövői: Némedi Norbert, Marsa Levente 15 - 15 góllal.

Játékos-edző: Koncz Zsolt.

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!