Csányi József polgármester-jelöltségét támogatja a Fidesz kiskunfélegyházi szervezete
– A várost járva mindannyian tapasztaljuk, hogy Csányi József egységesen elfogadott, közkedvelt személyiség nemcsak a jobboldali emberek, hanem szinte a város teljes lakossága körében – tette hozzá Vakulya László.
– Az önkormányzati választások a Félegyházához hasonló településeken elsősorban nem a pártokról, hanem a személyekről, egyéni kvalitásokról szólnak. Csányi József és csapata az elmúlt öt évben a politikával nem foglalkozó városlakók számára is bizonyította, hogy lehet normális módon, az embereket tisztelve és motiválva várost építeni. Nagy a felelősségünk és minden szavazópolgárnak nagy a felelőssége, hogy Félegyházát továbbra is olyan személyek vezessék, akik a széthúzás helyett összekötnek, akik közös értékek mentén dolgoznak a városért.
Az őszi választásoknak igazi tétje lesz. Félegyháza történetének talán legtermékenyebb öt évén van túl, azonban világosan látszik, hogy vannak olyan helyi „pártpolitikusok”, akiknek csak a hatalom számít. Az elmúlt években az ő érdekükkel ellentétes volt a város fejlődése. Ezért most úgy akarnak visszakapaszkodni a hatalomba, hogy elveiket félredobva bárkivel szövetkeznek azért, hogy Csányi Józsefet és munkatársait eltüntessék – mondta el Vakulya László.
A tisztújító ülésen döntöttek a Fidesz kiskunfélegyházi elnökségének személyi megújulásáról is. A tagság Vakulya Lászlót választotta elnöknek, míg az alelnökök: Rádi Dezső, Jankovszki Zoltán és Rátkai Sándor lettek. Az új személetű vezetés mindenben támogatni kívánja a polgármester és munkatársai városépítő munkáját.
Az új elnökség:
Vakulya László elnök: 60 éves, állategészségügyi üzemmérnök, a kiskunfélegyházi Mezőőri Szolgálat vezetője.
Rádi Dezső alelnök: 44 éves, a Constantinum biológia-testnevelés szakos tanára, utánpótlás kosárlabdaedző.
Jankovszki Zoltán alelnök: 54 éves, művészeti iskolaigazgató, pedagógus.
Rátkai Sándor alelnök: 52 éves, közgazdász, a Szakmaközi Művelődési Ház igazgatója.