A trópusok ajándékai dr Hajdu Zsanett-tel
Képgaléria
Zsanett 2004-ben jutott ki Bolíviába, ahol kutatómunkát folytatott az őslakosokról és az általuk használt gyógynövényekről. Később ebből írta diplomamunkáját is. Évekkel ezelőtt részt vett a kapolcsi Művészetek Völgye elnevezésű rendezvényen, ahol akkori, kultúrantropológus barátjának ötlete alapján jutottak ki, a dél-amerikai, misztériumokkal teli Bolíviába. Hárman utaztak ki, Zsanett, a partnere és annak barátja. Útjukat a kutatásnak és a világ megismerésének szentelték. Több hónapos előkészületet igényelt a barangolás, amelynek anyagi forrásait szponzorok biztosították. Megannyi egyetemnek és kutatással foglalkozó intézménynek küldték el a terveiket, amire hónapokkal később pozitív válasz érkezett, így már csak az anyagi hátteret kellett megalapozniuk. A tárgyi feltételek a két fiú és egyéb támogatók segítségével valósult meg, előbbiek nyolc hónap múlva visszatértek Magyarországra, de Zsanett még maradni szeretett volna. Egy biológus kutatónő lakhatást kínált neki, így ő folytathatta a tevékenységét Bolíviában. A tudós nő lehetőséget kínált számára egy helyi egyetemen, ahol botanikus leleteket tanulmányozott és rendezett a megfelelő helyekre. Eleinte unalmasnak gondolta az önkéntes munkát, de a későbbiekben, néhány hónap múlva végül beérett a türelme. Eljutott az őserdő mélyére, ahol tanulmányozhatta az ott élő törzsek mindennapi életét, népszokásaikat.
Zsanett megosztott a hallgatókkal néhány érdekességet, amelyek különlegesnek számítottak egy európai szemével. Bolíviában akkoriban még nagyon kevesen tudtak írni-olvasni, így a városokban jellemzőek voltak a hivatalok előtt kihelyezett standoknál az írni-olvasni tudó ügynökök, akik – ha felkérték őket – segítséget nyújtottak a nehézségek megoldásában. A buszmegálló fogalmát sem ismerték. A régi, Európából és Amerikából kapott, kiszuperált iskolabuszokat és kisteherautókat használták busz gyanánt. A járművön mindig ült egy „kiabáló asszony”, akinek az volt a feladata, hogy közölje a lehetséges megállókat és észrevegye a felszállni kívánó utasokat az utak mellett. A legtöbb ételükben jelen van a kukorica, mint alapanyag. Az utcákon is árulnak frissen sült kukoricalepényeket. Az ott élők anyagi helyzete miatt már igen fiatalon elkezdenek dolgozni a gyerekek. Nem számít ritka látványnak, hogy 6-16 év körüli fiúk cipőpucolóként tevékenykednek, és ezzel segítik a családot. Ami még kirívónak számított a különleges országban, hogy mozgó telefonos fiúk dolgoztak az utcákon, akikhez oda lehetett menni, és fizetségért cserébe használhatók a készülékek.
V. B.
