Helyi hírek 2019. június 9. 13:00

Titkok a levéltárból – A víztoronyról

Titkok a levéltárból – A víztoronyról
Kiskunfélegyháza lakosságát a második világháború után 20 szabad kifolyású artézi kút látta el ivóvízzel. Ezek azonban nem működtek kifogástalanul, gyakran szorultak karbantartásra, felújításra.

Az elvárt teljesítményük 50 liter/perces hozam körül mozgott. Néhány kút úgynevezett „kúttársaságok” üzemeltetésében működött, az 1950-es években ezek fenntartását sorra átvette a városi tanács, illetve újabb kutak fúrásába és törpevízművek telepítésébe invesztált. 1955-ben az ivóvízellátás szempontjából kiemelkedően fontos létesítmény, a vízműtelep is megkezdte működését. Bár a vízvezeték-hálózat tervszerű kiépítése csak a későbbi években valósult meg, a város vízellátása érezhetően javulni kezdett. 1957-ben a Fadrusz utca sarkán, 1961-ben pedig a Kertészeti Vállalat telkén épült újabb törpevízmű, illetve létesült egy nagyobb víztározó medence is. Sajnos azonban továbbra is rengeteg panasz érkezett a vízhiánnyal, az ivóvízellátás zavaraival kapcsolatban. Ez indokolta a vízmű 1964-es műszaki fejlesztését.

A beállított új szivattyúk eredményeként a vízmű teljesítménye 2000 liter/percre nőtt, a napi vízhozam pedig 3000 m3-re, igaz, hogy áramfejlesztők hiányában a telep áramszünet esetén nem tudott üzemelni. Már ekkor világossá vált, hogy csak egy víztorony felépítése jelenthet megoldást a város egyenletes ivóvízellátására, annak felépítéséig a további vízhálózat-fejlesztést fel is függesztették. A Mikszáth Kálmán utca elején álló víztorony építését hamarosan meg is kezdték, 1967 tavaszán a helyi újság már képet is közölt a munkálatokról.

Az év végére már befejezéshez közeledett a 46 méter magas, 500 m3 víz tárolására alkalmas víztorony, amelyben URH rádióvezérlés szabályozta a töltést, illetve akadályozta meg a túlfolyást. 1968 júliusában megkezdődött a víztorony próbamérésekkel együttjáró műszaki átadása. A torony üzembe helyezése különösen időszerűnek tűnt, hiszen az aszályos kánikulában a városi tanács kénytelen volt pénzbírság terhe mellett megtiltani az utak, járdák, parkok locsolását. Még a nyáron bekapcsolták a tornyot a vízhálózatba, ezzel megszüntetve a vissza-visszatérő vízhiányt és az időszakos vízkorlátozást. A vízművállalat megkezdte a vízmérőórák telkenkénti és fogyasztónkénti felszerelését. 1969-ben a vízmű kapacitása napi 5500 m3-re nőtt, tehát a víztorony felépítésével hosszú időre megoldódott a város vízellátása, viszont újabb megoldandó feladatként merült fel a szennyvízelvezetés problémája.

Ónodi Márta




 

Kövessen minket a Facebookon is!