Sport 2019. június 8. 17:30

Ötödik mérkőzés dönt a bajnoki címről

Ötödik mérkőzés dönt a bajnoki címről
Kiegyenlítette a három győzelemig tartó párharcot a női futsal NB I. fináléjában az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls, amely a 4. mérkőzésen 3-1-re nyert a Hajdúböszörmény otthonában. A párharc állása ezzel 2-2-re alakult, a mindent eldöntő találkozót várhatóan Kiskunfélegyházán rendezik meg.

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatott az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls, hiszen a tavalyi bajnoki döntőhöz hasonlóan most is 2-1-es hátrányba került a Hajdúböszörményi TE ellen összesítésben. 2018-ban a Hajdúböszörmény megnyerte a 4. összecsapást, egyúttal bezsebelte a bajnoki címet, ezt szerették volna elkerülni idén az Astrás lányok.

A balszerencsés félegyházi vereséget követően Böszörményben az Astra került előnybe Rozmis Gabriella góljával a 8. percben. A vezetés kitartott a szünetig, sőt az utolsó tíz percre fordulva sem változott az állás. Ekkor a böszörményiek ügyeletes gólfelelőse, Folk Zsuzsanna egyenlített. Párharcbéli negyedik gólja azonban kevés volt az üdvösséghez, érkezett ugyanis Sípos Lilla, aki ismét előnyhöz juttatta az Astrát, majd pedig az utolsó előtti percben Gelb Mónika tette fel az í-re a pontot. Az Astra 3-1-re nyert idegenben, és hazai környezetben Kiskunfélegyházán fogadhatja a Hajdúböszörményt a mindent eldöntő találkozón.

 

Női Futsal NB I. Döntő 4. mérkőzés 06. 08.

Hajdúböszörményi TE - Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls 1-3 (0-1)

Gólszerzők: Folk Zsuzsanna 32. p. ill. Rozmis Gabriella 8. p., Sípos Lilla 36. p., Gelb Mónika 39. p.

 

Női Futsal NB I. Döntő 3. mérkőzés 06. 02.

Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Sípos Lilla 24. p. ill. Tell Zsófia 14. p., Folk Zsuzsanna 25. p.

 

Női Futsal NB I. Döntő 2. mérkőzés 05. 26.

Hajdúböszörményi TE - Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls 6-3 (4-2)

Gólszerzők: Folk Zsuzsanna 2. p., 21. p., 34. p., Pádár Anita 4. p., 19. p., 20. p. ill. Krascsenincs Petra 13. p., 35. p., Sípos Lilla 18. p.

 

Női Futsal NB I. Döntő 1. mérkőzés 05. 19.

Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Sípos Lilla 8. p. (büntetőből), Krascsenics Petra 28. p., Nagy Anett 38. p. ill. Bokor Adrienn 3. p., Benkő Mónika 30. p.

 

Kép: ASTRA HFC

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!