Szent István rendszerváltó király volt
Lezsák Sándor köszöntőjét Magyarország Alaptörvényének első mondataival kezdte: „Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Az államalapító királyt méltatva kifejtette: „Ha fellapozzuk Európa történelmi atlaszát, láthatjuk, hogy tucatnyi, akkor erős állam és nép azóta elenyészett, végleg eltűnt a történelem porondjáról. Szent István államférfiúi képessége kellet ahhoz, hogy ebben a bizonytalan, állandóan háborúskodó Európában szilárd államalakulatot hozzon létre. Mai szóhasználattal élve: Szent István rendszerváltó király volt. Elérte apja, Géza fejedelem stratégiai célját, és úgy csatolta Magyarországot a nyugati kereszténység táborához, hogy amit csak lehetett, megőrzött a korábbi magyar hagyományokból. Mindent, ami állammá tette a korabeli Magyarországot, a területi igazgatást, püspökségek működését, törvényalkotást és igazságszolgáltatást, pénzverést és hadviselést, azt Szent István munkásságának köszönhetjük”
H. S.
Fotó: Kürti László