A Siber-család is búcsúzik az Astrától
Emellett rengeteg gólkirálynői címet zsebeltek be különböző tornákon is, talán nem is volt olyan bajnokság, ahol ne szerezték volna meg valamelyik dobogós helyet a góllövők versenyében. Több sportágat is kipróbáltak a lányok, sőt a foci mellett atletizáltak is, ebben az évben például országos diákolimpiát is nyertek új diákolimpiai csúccsal. A 2004-es születésű ikrek nyolcéves koruk óta az Astra igazolt játékosai, és az idei szezonban kezdtek el nagypályázni.
A futsal után a második lépcsőfok az U16-os nagypályás kiemelt bajnokság volt, amelyhez elég gyorsan alkalmazkodtak a lányok, sőt Glóri 35 találattal a harmadik helyen végzett a góllövőlistán, Szofi pedig tizennégyszer talált az ellenfelek kapujába. Az U17-es válogatott bő keretébe is bekerültek az ikrek, de a következő lépésre már nem az Astrában kerül sor a lányok számára, mert az egész család Angliába költözik. Glóri és Szofi már elkezdték a próbajátékot egy angol csapatnál, ahol az első fordulón már túljutottak. Pályafutásukat szeretnénk továbbra is követni, így mindenképpen beszámolunk majd arról, hogy mi történt a következő fordulóban, és hogy végül melyik angol csapatban folytatják a futballt a lányok.
Astra Hungary Football Club
Női Labdarúgó és Futsal Csapat