A 95 éves kéményseprőt köszöntötte a város
A vendégeknek elmondta, hogy talán az utolsó klasszikus kéményseprő Kiskunfélegyházán. Barátai inspirálására választotta ezt a foglalkozást, később szakmunkás bizonyítványt is szerzett róla. Nagyüzemek – köztük a gépgyár – kéményeit tartotta karban, de nemcsak a helyi üzemekbe, hanem a térség valamennyi nagyüzeméhez hívták munkára. Később a cserépkályhák, háztartási fűtőeszközök kéményeinek tisztítását is kitanulta. Nyugdíjasként ideje nagy részét olvasással tölti. Kalandregények éppúgy érdeklik, mint a történelmi témájú írások. Az olvasás mellett gondot fordít kertje művelésére, gondozására is. Mindezek mellett naponta sokat sétál.
Toldi András 1924. június 18-án született hatgyermekes család tagjaként. Egy évet dolgozott a TSZ tagjaként, majd 1962. február 5-én lépett be a kéményseprők csapatába, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1984-ig dolgozott. Nyugdíjasként visszahívták a kéményseprők kollektívájába és 1993-ig itt tevékenykedett. 1985-ben miniszteri kitüntetésben részesítette Boross Péter.