Nemzetközi díjat nyert a városi könyvtár
Kállainé Vereb Mária elmondta, hogy a pályázatban részletesen, gazdagon illusztrálva bemutatták a könyvtár sokrétű zöld tevékenységét és programjait. Ismertették a Madárbarát klub tevékenységét, környezettudatos táborait, amelyekkel a gyerekeket és szüleiket szólítják meg. Kiemelték, hogy a könyvtár kiemelt célközönsége a fiatal generáció, hiszen a számukra kínált foglalkozásokon, kiállításokon és szolgáltatásokon keresztüll tudják felhívni figyelmüket az értékekre, a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Vetélkedőket, kirándulásokat szerveznek, kapcsolódnak a madárodú-készítéshez az óvodákkal és iskolákkal együttműködve.
2019-ben tovább erősítik a munkatársak elkötelezettségét, és szemléletformáló előadássorozatot indítanak a város lakosságának. Öko-sarkot hoznak létre a könyvtárban, ahol még inkább ráirányítják a látogatók figyelmét a környezettudatos gondolkodásra, ezzel is közvetítve a zöld információkat. A könyvtár egy öko-csoportot is létrehozott Czibolya Szilvia vezetésével a tervek minél hatékonyabb megvalósítása érdekében.
A bíráló bizottság értékelésében így fogalmazott a magyarországi, félegyházi pályázatról: - Ez a kezdeményezés sok különböző területet ölel át, és a könyvtár jelentős munkát végez a közösségükhöz és az erőforrásaikhoz mérten. Az intézmény több projektet rendezett építészeti kezdeményezésektől a könyvtárosok foglalkoztatásáig, miközben számos tevékenységet kínált a helyi érdekelt szervezeteknek is. Ezen felül az átalakítások során ügyeltek arra, hogy az épület minél jobban megfeleljen a környezetvédelmi szabványoknak.
Rosta Ferenc alpolgármester gratulált a Zöld Könyvtár Díjhoz. Dicséretesnek nevezte azt a sokoldalú munkát, amit ezért a könyvtár megtett. Külön kiemelte, hogy az intézmény évek hosszú sora óta nagy gondot fordít környezete ápolására, virágosítására és parkosítására. Ennek köszönhető, hogy a műemlék épület igazi ékköve a városközpontnak. Nagyon fontosnak tartja azt is, hogy a könyvtár illeszkedik és minden eszközével segíti a Zöldváros program megvalósítását is.