Több mint 30 év rendőri munkáját ismerték el
Fotó: Fantoly Márton
– Mi ösztönözte, amikor ezt a szakmát, hivatást választotta?
– A rendőri hivatás választásához ösztönzést és példamutatást édesapámtól kaptam, aki 1975-1989 között irányította a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságot.
– 30 év nem kevés, nem fáradt bele soha?
– Munkám mindig új kihívások elé állít, amit a legjobb tudásom szerint próbálok teljesíteni. Ez sok nehézséggel is jár, olykor, mint minden ember, én is elfáradok, azonban a szabadságom alatt igyekszem feltöltődni és kikapcsolódni a családommal, barátaimmal.
– Mi volt munkája során a legnagyobb siker?
– A legnagyobb szakmai sikerként és elismerésként a kapitányságvezetői kinevezésemet éltem meg 12 évvel ezelőtt. További szakmai sikereimhez hozzájárultak kiváló munkatársaim, valamint az önkormányzatokkal, társadalmi és civil szervezetekkel kialakított jó munkakapcsolataim.
– Mi volt a legnagyobb kudarc?
– A munkám során megélt kisebb kudarcokat pozitív gondolkodással igyekszem magam mögött hagyni, igazán nagy kudarc pedig szerencsére nem történt a szakmai múltamban.
– Nem mindennapi foglalatossága van. Jól viseli a család, a gyerekek?
– A család támogatása fontos szerepet játszik életemben. Feleségem is rendőrcsaládból származik, így könnyebben elfogadta a hivatásommal együtt járó lemondásokat. Két felnőtt korú fiúgyermekem van, akikre nagyon büszke vagyok. Az idősebb szintén a családi hagyományokat tovább folytatva a rendőri hivatást választotta. Ő jelenleg a Kecskeméti Rendőrkapitányságon dolgozik nyomozóként. A fiatalabb fiam a Testnevelési Egyetem hallgatója, emellett az asztalitenisz sportágban jeleskedik. Családunk legifjabb büszkesége a három hónapos leány unokám, akivel szabadidőmben szeretnék minél több időt eltölteni.
– Arra kérem, röviden összegezzük a több mint 30 éves pályafutást.
– A rendőrségi pályafutásomat 32 évvel ezelőtt, 1987. szeptember 1-jén kezdtem meg a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán vizsgáló tiszthelyettesként, őrmesteri rendfokozatban. 1989-1992 között Budapesten folytattam főiskolai tanulmányaimat a Rendőrtiszti Főiskolán. Ezt követően tiszti (hadnagyi) rendfokozatot szereztem és főelőadói beosztásba kerültem a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályán.
1994-98 között a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztályát vezettem. 1998-1999-ben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon főelőadói, a Szabadszállási Rendőrőrsön őrsparancsnoki és a Kecskeméti Rendőrkapitányságon alosztályvezetői feladatokat láttam el. 1999-től folyamatosan a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon teljesítettem szolgálatot rendészeti szakterületen alosztályvezetőként, majd 2005-től osztályvezetőként és 2007. május 20-ától kapitányságvezetőként. 2015-ben ezredesi rendfokozatba kerültem, majd 2018-ban a Magyar Köztársaság Belügyminisztere rendőrségi tanácsosi címet adományozott.
Pályafutásom alatt számos főkapitányi, kapitányságvezetői elismerésben részesültem. A honvédelem ügye érdekében végzett tevékenységért 2009-ben a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát adományozta. 2017-ben pedig a Magyar Köztársaság Belügyminisztere tárgyjutalommal ismerte el munkámat.
s. r.