Zöld oldal – Itthon, Félegyházán
Az idősek napköziotthona – láthatóan hatalmas szeretettel gondozzák a kertet
Idén mintegy 30-an jelentkeztek, egészen frissen (a cikk leadásának napján) jutottunk el a kertek feléig. Négyen vagyunk azok a megajándékozott kiválasztottak, akik elbeszélgethettünk olyan emberekkel, akik nem hagyták legyűrni magukat a langyos közöny és kényelem által, hanem bátor szívvel, lelkesen vágtak bele növények ültetésébe, gondozásába – jól érzékelhetően – nagy szeretettel: hogy szebb legyen a világ. Ők a győztesek, akik nem csak tervezgetnek, hanem kitartóan tevékenykednek – és kivétel nélkül örömmel megosztják azt másokkal.
Kuglófsütőbe ültetett kövirózsa – nagyszerű egészéves virágdísz
Harmincéves szakmai tapasztalattal nagy felfedezésként éltem meg, hogy minden kert valójában a mögötte álló emberről, emberekről szól. Megdöbbentően hatalmas élmény, hogy gyakran egészen hasonló környezeti adottságok között mennyire más kertek születnek, de ez a másság kizárólag az ember emberségét tükrözi.
Letisztult egyszerű növényalkalmazás – aki ilyet készít, az nagyon tudja mit szeretne, az apró zárt udvarban a nagykapu rendszeres nyitogatásával biztosítják nyáron a légmozgást a növények számára
Nagyon jó volt megismerkedni, elbeszélgetni egymással, megismerni, hogy milyen tényezők, hogyan formálják a kertet, és látni hogyan formálja a kert az embert. Gyönyörű tapasztalatot szereztünk, amelyet szeretnénk továbbadni. A cikket többrészesre terveztük, mivel sok szépet, szemet gyönyörködtető és szívet melengető dolgot láttunk, tapasztaltunk. A felhívásra néhány szervezet, társasház és több családi ház jelentkezett.
Barnabás a kertben, amelynek minden növényét ismeri – ez láthatóan egy szeretett kert
Szinte mindenhol nagyon szeretetteljes emberi kapcsolatokat fedeztünk fel a kertek mögött. Egyik helyen, a tanyán felnőtt, majd kertes házból a felesége halála után társasházba költözött férj tette rendbe a ház előtti kis kertet, amit, amikor megnéztünk, a szembe szomszéd kedvesen jött hozzánk mondani, hogy az előttük lévő kertet is az úr gondozza. Máshol a munkája révén gyakran távollévő – de a kertet nagy örömmel építgető-rendezgető – férj munkájára büszke feleség mutatta meg nekünk kertjüket.
Ki hinné, hogy ilyen páfrányok nőnek egy félegyházi társasház kertjében
Máshol is találkoztunk a jobbára a férj kezemunkáját dicsérve nevező kedves feleséggel. Volt, ahol unoka-nagymama boldog együttese csodás kertet mutatott meg nekünk. Szívet melengető volt a meny-anyós szeretetteljes együttlétéből formálódó kert.
Frissen kialakított utcai előkert – láthatóan gondos kezek válogatták, ültették a virágokat
Láthattunk a természetesség báját megragadó kertet, amit az együtt utazgató házaspár alakít folyamatosan évek óta. A kisbabájával otthon lévő anyuka az erkélyüket öltöztette virágpompába. Egy kedves tanítónő a sok év alatt összegyűlt szép nőszirom gyűjteményét most jó szívvel osztja szét a környezetében. Úgy gondolom, a sor végtelen, most csupán ezekbe láttunk bele.
Nagy Ágnes
városi főkertész