Irodalmi körút Erdélyben
Túráztak a Tordai-hasadékban, ahol felelevenítették Szent László királyhoz fűződő mondákat. Nagyenyeden kiselőadást tartottak Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa elbeszéléséből. A dévai várban idézeteket mondtak a Kőmíves Kelemen népballadából. Így a tanulók megismerhették a magyar nyelvterület szellemi és tárgyi hagyományait, történelmi emlékeit. A kirándulás során a múlt tisztelete, a hazához való kötődés erősödött a diákokban. Lehetőségük adódott az erdélyi-magyar személyes kapcsolatok kialakítására, elmélyítésére, ugyanis meglátogatták a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjait, akik nagy szeretettel fogadták őket.
Az iskola tanulói az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő és Határtalanul! program támogatásával vehettek részt ezen a kiránduláson, amely során felejthetetlen élményeket szereztek.