Helyi hírek 2019. augusztus 11. 08:30 Forrás: Sarlós Boldogasszony Főplébánia - Kiskunfélegyháza

Tuzson Attila az Ótemplom új káplánja

Tuzson Attila az Ótemplom új káplánja
Mint arról korábban beszámoltunk, dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek új káplánt nevezett ki a Sarlós Boldogasszony Főplébániára augusztus elsejei hatállyal. Tuzson Attila a főplébánia Facebook-oldalán mutatkozott be a város lakóinak, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Sok szeretettel köszöntöm a Kedves Testvéreket! Tuzson Attila vagyok, augusztus 1-jétől a Főplébánia káplánja.

Csíkszeredában születtem, de sepsiszentgyörgyinek vallom magam, mivel itt voltam óvodás, iskolás és itt dolgoztam. Egy négygyermekes családból származom, én vagyok a legidősebb. Családom vallásos, mai szóhasználattal élve, hagyományosan vallásos környezetet biztosított számunkra. A szüleim mellett anyai nagyszüleim élték elém a hitet, még a mindennapi kemény munka közben is. Ez mélyen meghatározta és meghatározza életemet.

Hivatásom kibontakozására nem tudok egy konkrét választ adni, mivel nincs az életemben egy olyan egyedi pillanat, amit bátran megnevezhetnék, mint a hivatás gyújtópontja. Egy mozaikszerű képet látok magam előtt, melynek minden kis kockáját külön úton sikerült „beszerezni”. A gyermekkorban megkezdett ministrálás, a cserkészet mindenképp fontos szerepet játszottak a családom mellett. A gyerekkori ministráns- és cserkésztársaim közül többekkel is baráti kapcsolatom van mind a mai napig. A döntés meghozatala is egy hosszabb folyamat volt. A tanulmányaim befejezése után dolgozni kezdtem, közben katonai szolgálatot is teljesítettem. A munka világa egy új, számomra addig ismeretlen utat nyitott meg előttem. Ez egy kisebb görbe úttal is járt. Az élet természetes folyamataként voltam szerelmes is. Ez a tapasztalat is sokat segített. Ha szabad egy antropomorf képet használnom, akkor ez a hölgy megmutatott valamit az Isten végtelen, határtalan, igaz és tiszta szeretetéből. Mindez együtt, összerakva van jelen a döntésemben, életemben és alakítja, színesíti a mozaikképet.

A példaképek is fontos szerepet töltenek be. Nagy példaképem Márton Áron püspök úr. Élete, munkássága, tanítása mindig bátorít és erősít. De meg kell említsem Assisi Szent Ferencet is, mint a számomra kedves szentet. Továbbá sok olyan pappal találkoztam, ismerkedtem meg, akik hatással voltak rám. Életük, őszinteségük, munkásságuk követendő példaként áll előttem. Neveket azért nem írok, mert sokan vannak, és nem szeretnék senkit kihagyni. 
Jelmondatomat az első János levélből választottam. „Ne szeressünk, se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1Jn 3,18) Ez saját magam számára feladat, egy életen át. Követendő példakép pedig maga Jézus Krisztus.

Az újmisémen lelki atyám a következő útravalót tette a tarisznyámba. „Nem a te, vagy az emberek vélt igazságait kell hirdesd, hanem az Istenét és az Egyház tanítását. Ezért jegyezd meg jól a következőket: ha sokan fognak szidni, ne higgy nekik, de ha sokan dicsérnek, akkor se higgy nekik.” Mondta mindezt annak fényében, hogy milyen strukturált társadalomban kell egy lelkipásztornak végeznie mindennapi feladatát. „Az élet nem ideális konkrétumában kell az ideálist hirdetni!”

Miután kézhez kaptam a kinevezésemet elzarándokoltam Mátrverebély-Szentkútra és imádkoztam a Kedves Testvérekért, mindenkiért, akivel a szolgálatom alatt találkozni fogok. Kértem az Isten segítségét, hogy feladatomat méltó módon tudjam ellátni. 
Imádsággal és szeretettel:

Tuzson Attila papbácsi
 

Kövessen minket a Facebookon is!