Helyi hírek 2019. augusztus 13. 15:00

90 éves lett Koncz József

Képgaléria
90 éves lett Koncz József
Augusztus 10-én töltötte be 90. születésnapját Koncz József, a helyi Független Kisgazda Párt egykori képviselője. A jeles eseményre Rosta Ferenc alpolgármester és Szamosi Endre képviselő is ellátogatott, akik oklevéllel és virágcsokorral köszöntötték a köztiszteletben álló urat. Az ünneplésen részt vett lánya, Mária és annak partnere is.

Józsi bácsi 1929. augusztus 10-én született, kétgyermekes jómódú családba. Feleségével 1955-ben kötöttek házasságot, majd 60 évig éltek boldogan együtt. Sajnos, felesége három évvel ezelőtt itt hagyta a földi létet, amely nagyon megviselte őt. Az örök hiányt ugyan nem pótolta, de valamelyest enyhítette a fájdalmát a mezőgazdasági munkákban való elmélyülés. Két gyermekük született, Mária és József. Józsi bácsi nagy örömére, három unokájának is örülhet: Lalinak, Jocinak és Dancinak.

A szép kort megélt férfinek jócskán akadtak nehézségek az életében. A II. világháború és az 56-os forradalom megviselte a családot, de mégis a legfájóbb momentum az volt, mikor a kulák származású szülei miatt meghurcolták Józsefet. A későbbi munkaszolgálat a bányában megtörte egészségét, de később szerencsére felgyógyult.

Az 1989-es rendszerváltozás örömet hozott az életébe. 1994-ben visszakapták földjeiket – és felülhetett élete traktorjára. Gazdálkodni kezdett, ameddig ereje, egészsége engedte. Később terménykereskedelemmel foglalkozott, mint kisiparos.

Közben volt időszak, amikor a politika is érdekelte. Belépett a Független Kisgazda Pártba, ahol nyolc évig városi önkormányzati képviselő volt.

Szabadidejében az 1995-ben megalakult polgárőrség egyesületalapító tagjaként tevékenykedett. Bár ma már tiszteletbeli tag, mégis mindig szeretettel hívják rendezvényeikre.

Jelenleg a lánya mellett lévő szomszédos lakásban él, amelyet még feleségével vásároltak 10 évvel ezelőtt. Itt tölti szeretetben nyugdíjas éveit.

 

Kövessen minket a Facebookon is!